Kultúra

Meghalt Tarantino apósa, az izraeli popikon Zvika Pick

Hetvenkét éves volt.

Vasárnap, röviddel hetvenharmadik születésnapja előtt otthonában elhunyt Zvika Pick, akit Izraelben a pop királyaként tiszteltek – írja a The Guardian.

A halál okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a hírt azonban több forrásból is megerősítették, így az elmúlt órákban az ország számos ismert személyisége hajtott fejet a 2018-ban stroke-ot kapott, így utolsó éveiben beszéd-, illetve mozgási nehézségekkel küzdő Pick előtt – köztük Jair Lapid miniszterelnök, aki arról írt, hogy a Pick elhunyt ugyan, dalait azonban még sok-sok éven át játsszák majd.

Jichák Hercog, Izrael államtitkárból ett elnöke hozzátette: a férfi

új életet lehelt Izrael kulturális világába és forradalmi változást vitt belőle. Zenéje a szívünkig hatolt, és az életünk zenéjének fontos részévé vált.

A dalszerzőként is sikeres énekes 1949-ben, Lengyelországban, lengyel zsidó szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, nyolcévesen pedig családjával együtt Izraelbe költözött. Tizenöt évesen már egy rockzenekarban játszott, amit számos másik követett. Slágerei jó részét felesége, Mirit Sem-Or írta, aki 1995-ös válásuk után is alkotótársa maradt.

Egy fiuk, illetve két lányuk született: Sarona, illetve a 2018-ban Quentin Tarantinohoz feleségül ment Daniella The Pick Sisters néven léptek apjuk nyomába.

A hetvenes évek elején a Hair izraeli verziójának főszerepét is játszó, a Z-generáció számára a tévés tehetségkutatók egyikéből is jól ismert Picket énekes pályafutása mellett dalszövegíróként is jeyezték: 1998-ban az Eurovíziós Dalfesztivál győztes izraeli dalát írta, de munkája 2002-ben, illetve 2003-ban is elhangzott a verseny színpadán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik