Kultúra

Koncert közben zuhant rá egy óriásképernyő a hongkongi fiúbanda táncosaira

Többen megsérültek, az egyikük súlyos állapotban van a kórház szerint.

A Mirror nevű 12 előjegyzett koncertjéből épp a negyedik közepén járt a teltházas Hong Kong Coliseumban, amikor a színpad fölé függesztett hatalmas LED-képernyő lezuhant. A neten keringő felvételek alapján az egyik táncost épp a fején találta el, de egy másik táncos is megsérült. A többiek a sérültek segítségére siettek, a közönségből pedig rémült sikolyok hallatszottak.

A hatóságok közleménye szerint helyi idő szerint 10:36-kor riasztották őket, és a két férfi táncost a Queen Elisabeth kórházba szállították. Mindketten öntudatuknál voltak, de egyikük állapota súlyos, a másikuké stabil. A rendőrség elmondta, hogy a táncosok mellett többen megsérültek a közönségben is, többen sokkos állapotba kerültek.

A baleset után a koncertet leállították, a nézőket megkérték, hogy menjenek haza. Nem ez volt az első baleset a Mirrornál mostanság, a Guardian szerint a zenekar egyik tagja, Frank Liu, egy keddi rendezvényen vesztette el egyensúlyát és esett le a színpadról.

A mostani tragédia után petíció indult, hogy biztosítsák jobban a Mirror táncosainak testi épségét, már több mint 13 ezren aláírták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik