Kultúra

Az Elk*rtuk producercsapata 2023 legnépszerűbb sorozatát ígéri az erdélyi Trónok harcával

Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A nyolcrészes, epizódonként negyvennyolc-ötvenkét perces sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készül. A sorozat a Megafilm és az MTVA koprodukciója a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a televíziós bemutató 2023 szeptemberében várható.

A Tündérkert a XVII. századi Erdély izgalmas politikai és színes társadalmi világába kalauzol majd, az alkotók ígérete szerint szerelemmel, intrikákkal, súlyos döntésekkel és csavaros fordulatokkal átszőve, a korszak két meghatározó férfiújának, Bethlen Gábornak és Báthory Gábornak a főszereplésével.

A sorozatot az Elk*rtuk című filmet is jegyző Kálomista Gábor-Helmeczy Dorottya producerpáros jegyzi. Helmeczy Dorottya elmondása szerint közel négy éve dolgozik a sorozatterven, ami szerinte „2023 legjelentősebb és legnépszerűbb sorozata” lesz, a Bethlent alakító – és az Elk*rtukban is fontos szerepet játszó – Bokor Barnával készült Index-interjúban a minap egyenesen „az erdélyi Trónok harca”-ként hivatkoztak a készülő sorozatra.

Erdély történetének és történelmének a filmes feldolgozása arról is szól, hogy ami a magyar nemzet egysége az – húzódjék bárhol is a határ – örökké büszkeség lesz. Hit és elengedhetetlen fontosságú teendő. Erdélyi születésű filmesként azt ígérem a nézőknek, hogy olyan történetet kapnak, amit meg kell, hogy ismerjünk, és olyan kivitelezésben, ami egy karakterközpontú, egészen elemelten mesés világban játszódó, korabeli politikai thriller

– fogalmazott Helmeczy Dorottya.

A Tündérkertet Madarász Isti rendezi, aki szintén egy streaming-óriás klasszikusához hasonlította a történetet. „Képzeljük el a Kártyavár című sorozat összes gonosz cselszövését és váratlan fordulatát – csak nem a Fehér Ház folyosóin, hanem a kolozsvári fejedelmi palota termeiben, Báthoryval és Bethlennel a középpontban” – mondta.

A sorozat története abban az emlékezetes történelmi időszakban játszódik, amikor Magyarország három részre szakadt, a Habsburg uralom alatt álló országrész és a törökök ostromlotta Báthory Gábor kerül ki győztesen. Ő azonban hamarosan szembekerül az eleinte őt támogató Bethlen Gáborral. A sorozatot kilencvenöt forgatási napon keresztül, tizenegy helyszínen forgatják majd, több mint hetven színésszel – közülük, amint a közlemény kiemeli, tizenöten erdélyi színészek – és ezerhatszáz statisztával és kaszkadőrökkel. A sorozat producerei Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor, rendezője Madarász Isti, írói Bereményi Géza, Tasnádi István és Horváth András Dezső, epizódírója Jeli Viktória, operatőre Garai Gábor. A vágó Rumbold László, a látványtervező Pintér Réka, az art director Szöllősi Géza, a jelmeztervező Zelenka Nóra, a gyártásvezető Endrődy Balázs, a történész szakértő Oborni Teréz lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik