Kultúra

Péterfy Bori: Ami most ránk vár, az már szinte csak a teljes kivégzés lehet

MTVa Fotó / Zih Zsolt
MTVa Fotó / Zih Zsolt
Művésznek lenni pedig mentálisan szinte túlélhetetlen.

Interjút adott a HVG nyomtatott kiadásának Péterfy Bori, aki úgy véli, hogy a színház állami támogatása terén a másképp gondolkodás nem tűnik célravezetőnek, a terheket azonban nem lehet mind a nézőre tenni, így a jegyárakat sem lehet tovább emelni.

A beszélgetés során számtalan erős mondat hangzott el, így az énekesnő arról is beszélt, hogy művésznek lenni Magyarországon

mentálisan szinte túlélhetetlen,

a politizálástól pedig ugyan távol tartja magát, hiszen csak alapvető emberi értékek mentén él, illetve gondolkodik, sokaknak azonban épp ez a politizálás definíciója.

Aki emiatt elfordul tőlünk, mint alkotóktól, az nem rólunk árulkodik

– vonta le a konzekvenciát, majd a magyar színházak hosszú ideje zajló felőrléséről beszélt, értetlenül állva például Mundruczó Kornél esete előtt, aki hiába tudhat maga mögött nemzetközi sikereket, az általa vezetett Proton Színházat egyetlen fillérnyi támogatással sem segíti az állam.

A szöveg legerősebb mondata mindezeken is túlmutatott, Péterfy Bori az aktuális eseményekre ugyanis a következőképp reagált:

A háború és az infláció miatt azért is szorongok, mert ami most ránk vár, az már szinte a teljes kivégzés lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik