Kultúra

Meghalt Kis Pintér Imre irodalomtörténész, szerkesztő

Nyolcvanegy éves volt.

Elhunyt Kis Pintér Imre József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár, aki 1991-től húsz éven át volt a Kortárs című folyóirat főszerkesztője – adta hírül az MTI.

Az otthonában, szerettei körében július 19-én távozott Kis Pintér 1941. június 1-jén született Budapesten. Az ELTE BTK magyar-könyvtár szakán 1965-ben diplomát szerzett férfi 1971-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézetének műszaki könyvtárosa volt, majd három éven át aspiránsként tanított az ELTE 20. századi magyar irodalom tanszékén.

Az 1982-ben az irodalomtudományok kandidátusává vált szakember 1974 és 1986 között a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársaként, 1986 és 1989 között pedig tudományos főmunkatársaként működött, majd egy évre a Magyar Napló főszerkesztő-helyettese lett.

Az 1991-től 2011-es nyugdíjba vonulásáig a Kortárs irodalmi és kritikai folyóirat főszerkesztőjeként működő Kis Pintér munkái között megtalálható a Füst Milán válogatott művei című kötet (válogatta, szerkesztette, jegyzetek, 1978), a Helyzetjelentés (tanulmányok, kritikák, 1979), A Semmi hőse (Füst Milán költő világképe, 1983), az Esélyek (válogatott tanulmányok, 1990), valamint az In memoriam Füst Milán. Szellemek utcája (írások Füst Milántól és Füst Milánról, válogatta, szerkesztette, 1998).

Kiemelkedő irodalmi tevékenységéért 1988-ban József Attila-díjat kapott, 2002-ben Arany János-jutalomban részesült, 2013-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, 2021-ben pedig a művészeti értékek közvetítéséért a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata (MMA MT) elismerő oklevelét is elnyerte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik