Kultúra

Filmet rendez a Stranger Things Mike-jaként befutott Finn Wolfhard

Netflix
Netflix
Horrorvígjáték lesz.

A mindössze tizenkilenc éves, a Stranger Thingsszel párhuzamosan a Stephen King regényéből készült Az két részében, illetve a Szellemirtók – Az örökségben feltűnt Finn Wolfhard rövidesen egy egészestés mozifilm kerül majd a kamera túloldalára – írta meg a Collider.

A nála alig idősebb, a Szellemirtókban is szerephez jutó Billy Brykkel készülő horrorvígjáték a páros harmadik közös munkája: együtt jegyezték ugyanis a Night Shifts (2020) című, mindössze négyperces rövidfilmet is, ami az Atlanta ShortsFest nevű seregszemlén a legjobb rendező díját gyűjtötte be, a Barcelonai Nemzetközi Fesztiválon pedig a legjobb nemzetközi alkotásnak járó elismerésre jelölték:

A Hell of a Summer munkacímen futó filmről egyelőre semmiféle részlet nem derült ki, a gyártást azonban biztosan a 30West végzi majd, ami korábban Craig Gillespie Én, Tonya, illetve Ridley Scott A világ összes pénze című filmjénél is ellátta ugyanezt a feladatot.

Kapcsolódó
A világ leggazdagabb embere is lehet igazi seggfej
Például, ha nem hajlandó váltságdíjat fizetni kedvenc unokája kiszabadításáért. A világ összes pénze kritika.

A forgatás még július folyamán elkezdődhet Ontarióban, a premier időpontja azonban egyelőre még nem ismert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik