Kultúra

Eddig nem ismert versciklus került elő Tandori Dezső hagyatékából

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Hat vers – ennyivel többet ismerünk mostantól az életműből.

A Korántsem farsangi tőrmellékek című, eddig sosem látott, hat versből álló ciklus 2006-ban született és különlegessége, hogy részben Mesterházy Balázs költőhöz írta – tájékoztatta Tóth Ákos, a 2019-ben elhunyt író, költő műfordító Tandori Dezső hagyatékának gondozója kedden, közleményben az MTI-t.

Tóth Ákos az MTI megkeresésére beszámolt arról, hogy a versciklusról szóló tanulmánya az újonnan előkerült versekkel együtt a Jelenkor irodalmi folyóirat legújabb számában jelent meg.

Tandorira egyáltalán nem volt jellemző, hogy verses kritikát írjon bárkiről, főként nem kortárs szerzőről, sőt, egy 2004-es írásában megfogadta, hogy élő költőről többé nem ír kritikát – hangsúlyozta Tóth, aki hozzátette: Mesterházy Balázs azonban olyan nagy hatást gyakorolt rá a 2006-ban megjelent, Szélen balzsam című kötetével, hogy a ciklus egyik versében Tandori megköszönte pályatársának munkáját és bátorságát, miután elküldte neki a könyve egy példányát.

Tóth Ákos szerint a Szélen balzsam című kötet fő vonzerejét az Eminem-rajongó Tandori számára nemcsak a kötet egyik ciklusát adó Eminem-átiratok jelenthették, de a kötet formailag szokatlan verseiben

a vállalt és poétikailag indokolt, kimunkált érzelmesség

olyan formái voltak megtalálhatóak, amelyek felkeltették szimpátiáját és kiváltották elismerését.

A nyelv és az érzelmek viszonya kapcsán Tandori Szép Ernőt és Pilinszky Jánost említi a versciklus első versében, fiatal kollégáját, „imponáló költészettörténeti analógiák” sorában helyezve el, Pilinszky moll változataként, azaz szomorkásabb, drámaibb, de lágyabb hangvételű párjaként emlegetve őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik