Kultúra

Balatoni esküvő, szerelmi botrány és Mucsi Zoltán az új vígjátékban

A fiatalabb színészek mellett Mucsi Zoltán és Péterfy Bori is feltűnik az Együtt kezdtünk című filmben, amelynek a plakátja a 24.hu-n debütál.

A Balaton az ország egyik legszebb vidéke, a magyar filmekben mégis a lehetőségekhez képest ritkán láthatjuk. Az Együtt kezdtükben viszont tudatosan törekedtünk rá, hogy ezt a fiatalos, bulis történetet kimozdítsuk a fővárosból és a szereplőket a Balaton-felvidékre vigyük. Sőt ez a táj nem pusztán hátteret ad az eseményeknek. A Badacsony környéki helyszínek szerves részét képezik a történéseknek a borkóstolástól kezdve a hajókázáson át a festői környezetben zajló esküvőig. Hatalmas öröm volt itt forgatni, és az útkereső huszonéves srácokról, lányokról szóló vígjátékban a Balatont teljes szépségében megmutatni.

– mondta Kerékgyártó Yvonne, a film rendezője, aki az Együtt kezdtük jeleneteit 2021. nyarán és őszén a Balaton mellett Budapesten és Londonban rögzítette.

A főszerepeket a Színház-és Filmművészeti Egyetem, illetve a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának végzett és végzős hallgatói alakítják. Köztük a Jakab Balázs, Kövesi Zsombor, Mosolygó Sára, Lelkes Botond, Koós Boglárka, Mészöly Anna, Hrisztov Toma, Nagy Márk és Kanyó Kata. Mellettük Mucsi Zoltán, Pálmai Anna, Szabó Simon, Jordán Tamás, Kerekes Éva, Péterfy Bori, Zsurzs Kati és Szacsvay László is látható lesz a filmben.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával, a SPARKS Kft. gyártásában és az RTL Magyarország koprodukciós partneri együttműködésével elkészült Együtt kezdtük rendezője Kerékgyártó Yvonne. A forgatókönyvet Szentgyörgyi Bálint, Boros O. István és Maruszki Balázs írták. Az Együtt kezdtük 2022. augusztus 4-től lesz látható a magyar mozikban. Íme a film plakátja:

Intercom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik