Kultúra

Meghalt Varsányi Anikó, a Magyar Rádió egykori főrendezője

Zih Zsolt / MTI
Zih Zsolt / MTI
Hetvenhárom éves volt.

Hetvenhárom évesen korában, hosszan tartó, súlyos betegség után június 13-án elhunyt Varsányi Anikó, a Magyar Rádió nyugalmazott főrendezője – tájékoztatta az MTVA az MTI-t.

Varsányi Anikó műszaki tanulmányai után, 1973-ban az ELTE-n alkalmazott matematikus diplomát, 1976-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Major Tamás osztályában színházrendező diplomát, 2000-ben pedig DLA-fokozatot szerzett.

A szakember 1979-ben lett a Magyar Rádió rendezője, 1994-2002 között pedig főrendezőként működött ugyanitt. Ezzel párhuzamosan tanított is: 1994-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola (SZFE) óraadó tanáraként rádiós beszédre oktatta a színészhallgatók egymást követő generációit.

Varsányi 1999-től 2004-ig a Magyar Rádió gyerekstúdiójának művészeti vezetőjeként és rendezőjeként is aktív volt – az itt töltött évek során számos tehetséget fedezett fel, illetve indított el a művészi pályán.

2010-es nyugdíjazása után sem hagyott fel a munkával: élete utolsó évtizedében is hangjátékokat rendezett.

Hosszú és gazdag pályáján több mint félezer hangjátékot, regény- és novellaadaptációt, irodalmi magazint és versműsort rendezett, többek között Ottlik Géza, Pilinszky János, Weöres Sándor, Szomory Dezső, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Tandori Dezső, Spiró György, Békés Pál, Tar Sándor, Mészöly Miklós, Örkény István, Szabó Magda, illetve Rakovszky Zsuzsa munkáiból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik