Kultúra

9 méterrel emeltek meg egy százéves színházépületet, hogy boltokat építsenek alá

Youtube / B1M
Youtube / B1M
A Times Square ikonikus épülete, a Palace Theatre tavasszal kicsit közelebb került az éghez.

A századfordulót követő három évtizedben hirtelen elképesztő mennyiségű felhőkarcolóval gazdagodó New York szívében, a Times Square tőszomszédságában 1912-ban nyitotta meg a kapuit a Palace Theatre, ami fennállása első tizenöt évében a legfontosabb vaudeville– színházaként, majd moziként, végül újra színházként fogadta a látogatókat.

A színháztermeket körülvevő épületet a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján az intézményt befogadó tömböt teljesen átépítették, és egy szállodával vették körbe, ennek az ideje mostanra azonban lejárt: 2019-ben lebontották, hogy a helyét a 669 szállodai szobát, illetve előadótereket is magában foglaló TSX Broadway vehesse át.

A nyilvánvalóan védettséget élvező színháznak persze meg kellett maradnia, így a tervezők egy első hallásra hajmeresztő, de az elmúlt száz év Amerikájában számtalanszor alkalmazott módszerrel álltak elő:

úgy döntöttek, hogy az egykori Palace Theatre épületrészét tizenkét centiméteres lépésekben összesen 30 lábbal, azaz 9,1 méterrel emelik meg, majd egyszerűen aláépítenek néhány üzlet- és előadóteret.

A hét héten át tartó, 2022 áprilisában véget ért munkát, illetve a színház történetét egy tízperces videóban mutatták be:

A lényeget pedig egy Instagramon közzétett videóban emelték ki:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

TSX Broadway (@tsxbroadway) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik