Kultúra

Billie Eilish megállította londoni koncertjét, miután többen is rosszul lettek a tömegben

Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Többen rosszul lettek Billie Eilish londoni koncertjén, az énekesnő rajongói biztonsága miatt rövid időre megszakította fellépését – írja a BBC.

Eilish szombaton a londoni O2 Arénában lépett fel, ahol a színpad előtt hamar túlzsúfolttá vált a tömeg. Olyannyira, hogy a rajongók bevallása szerint teljesen összenyomták egymást, ráadásul kifejezetten meleg volt a helyszínen, emiatt többen rosszul lettek. Az énekesnő észrevette a helyzetet, szünetett tartott, és addig nem folytatta, amíg a színpad előtti tömeg nem lett kicsit szellősebb. Eilish arra szólította fel rajongóit, vigyázzanak jobban egymásra:

Jól vagytok? Ájulnak el az emberek, sorra viszik ki őket. Meleg van, tudom. Mindenki lépjen egyet hátra, adjatok teret a másiknak. Ha valakin úgy látjátok, hogy kába, szóljatok!

Eilish egyúttal arra kérte a biztonsági szolgálatot, hogy osszanak vizet a közönségnek.

Nem ez az első eset, hogy az énekesnő a rajongói segítségére siet: februárban kiszúrta a színpadról, hogy egyik rajongójának légzési gondjai vannak, azonnal megállította a koncertet, és egészen addig nem folytatta, amíg nem szereztek neki egy inhalátort.

Kapcsolódó
Billie Eilish megállította koncertjét, mert egy nézője rosszul lett, inhalátort is kért neki
Számos vélemény szerint Travis Scottnak pont így kellett volna eljárnia novemberi koncertjén, mely végül tragédiába torkollott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik