Kultúra

A Budapest ostroma után lebontott régi Szent János Kórház darabjai kerültek elő a Széna téren

Őrsi Gergely / Facebook
Őrsi Gergely / Facebook
A titokra a tér felújítását megelőző feltárás során derült fény.

A régi Szent János Kórház oszlopának darabjai, az előtte állt Nepomuki Szent János szobor tartóoszlopának egy töredéke, illetve az alapfalak maradványai kerültek elő a Széna téren, melyeket múzeumba szállítás helyett az eredeti helyszínen tervezik majd kiállítani – jelentette be Facebook-posztjában Őrsi Gergely polgármester.

A Budapesti Történeti Múzeum engedélye után itt megszülető kiállítás körül a tervezett fejlesztés tovább folytatódik, így az egykori Volán-buszpályaudvar, valamint az elmúlt évtizedekben nem éppen jól kihasznált zöldterület helyén rövidesen egy számos új fát és cserjét magában foglaló emlékpark születik, ami az 1956-os események mellett a magyar történelem több pontjára is visszatekint majd.

Az alig néhány perces sajtótájékoztatón Dévényi Tamás Ybl-díjas építész bejelentette:

a tér áttervezése során valamilyen módon meg kívánják majd idézni az épület egykori körvonalait, sőt, a most előkerült részleteket is pontosan ugyanoda akarják majd helyezni, ahol hetvenöt évvel ezelőtt is álltak.

A régi Szent János Közkórház 1713-ban, a három évvel korábbi pestisjárvány apropóján született karanténépület (veszteglőház) átalakításával született, 1818-1820 között, Boulandt József és Eckermann József tervei szerint pedig újabb átépítést, illetve bővítést kapott.

Pest-Buda Aukciósház

Az innentől Polgári Városi Kórház néven működő, az 1730-as évek második felében született képolnát is magába olvasztó épület előtt ekkor jelent meg a Nepomuki Szent János-szobor, aminek oszlopából most előkerült egy darab.

Őrsi Gergely / Facebook

A közkórház 1932-ben a Székesfőváros Dunajobbparti Szeretetotthona nevet vette fel, és egészen Budapest 1944-1945-ös ostromáig működött. Sérüléseit sosem javították, 1947-ben, illetve 1949-ben pedig a kápolna és a kórház maradványait is kiradírozták a városképből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik