Kultúra

Hazaengedték Bodrogi Gyulát a kórházból

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA

Kedden hazaengedték Bodrogi Gyulát a kórházból, ahová múlt héten került be. A Nemzet Színészét pénteken a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának intenzív osztályára szállították, miután fulladozni kezdett.

Szerencsére már jól vagyok, meggyógyítottak. Több vizsgálat is volt a napokban, és most mindent helyrehoztak. Az a helyzet, hogy bevizesedtem, ezt kellett megoldani. Nagyon profik és kedvesek voltak a klinika dolgozói, hálás köszönettel tartozom nekik mindenért. Nem szeretek kórházban lenni, de az ellátás első osztályú volt. Úgy engedtek el, hogy pihenjek, vigyázzak magamra, és mivel most nincs sem forgatás, sem színházi munkám, így ezt nem lesz nehéz betartani

– nyilatkozta a Blikknek a színész, aki már otthon lábadozik. Bodrogi a tőle megszokott optimizmussal szemléli helyzetét ellenben párjával, Angélával, akit nagyon megviseli, hogy így kell látnia a színészt.

Nagyon fáj, ha olyan állapotban látom őt, amikor beteg vagy rosszul van. Olyankor látni az arcocskáján, hogy nagy a baj. Minden reggel vittem a kórházba a reggelit, utána hazaszaladtam, főztem az ebédet és azt is. Lefogyott egy picit, úgyhogy otthon fel kell hizlalnom, de biztos vagyok benne, hogy jó étvágya lesz. Kontroll alatt tartják, kétnaponta jön majd egy nővér, figyeli az állapotát. Remélem, minden jól alakul. Mondtam is Gyulának, hogy fel kell épülnie, mert nekünk még dolgunk van ezen a földön

– vallott félelmeiről a lapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik