Kultúra

Mondtam az orvosnak, annyiszor felvágott, tegyen be egy tépőzárat végre – Schuster Lórántot újra műteni kell egykori rákja miatt

Koszticsák Szilárd / MTI Fotó
Koszticsák Szilárd / MTI Fotó

A P. Mobil frontembere, Schuster Lóránt csodával határos módon győzte le daganatos betegségét, ám kezeléseinek és műtéteinek hosszú sora – tizenhatszor kapott kemoterápiát, öt hasi műtéte volt, többek között májának felét is el kellett távolítani – hamarosan tovább bővül: térdét is műteni kell, és a rák kapcsán is szüksége van egy újabb korrekcióra.

Ha kérdezik, hogy vagyok, azt szoktam mondani, még élek, és ez jó. Tulajdonképpen csoda, hogy élek. Megszámolni sem tudnám már, hányszor operáltak rákkal. Hamarosan újra korrekcióra lesz szükség, mondtam is az orvosnak, hogy annyiszor felvágtak már, hogy csak tegyenek be egy tépőzárat végre

– idézte fel a Blikknek nyilatkozva a zenész. Egyik térdében már acél protézis van, a másikba ősszel kerül ugyanilyen eszköz, azaz két műtét is vár rá a közeljövőben. Ettől eltekintve, mind mondja, jól van, csak a tehetetlenség bosszantja, hogy nem mozdulhat ki otthonról. A lábadozás alatt is dolgozik, új lemez és koncertfeldolgozás készül, nyáron pedig több fellépése is lesz a zenekarnak.

Ha talicskán kell odatolni, akkor is ott leszek!

– fogalmazott erről a zenész, aki a napokban ünnepelte hetvenharmadik születésnapját. Pontosabban csak ünnepelhette volna, de nem foglalkoztatják ezek az alkalmak, ennél kisebb dolgokban találja meg az ünnepet: egy jó könyvnek, egy jól sikerült fellépésnek vagy egy jól összerakott számnak örül igazán, illetve annak, ha az unokájával lehet. A könyveket nem csak olvassa: Faszög című új könyve hamarosan megjelenik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik