Kultúra

Nemsokára jöhet az Üvegtigris negyedik része

Üvegtigris
Üvegtigris
A Rókát alakító Gáspár Sándor egy rövid mondata legalábbis efelé mutat.

A Rudolf Péter és Kapitány Iván által rendezett, 2001-ben bemutatott Üvegtigris, illetve két, a történetet továbbszövő folytatása (2006, ill. 2010) rajongói hosszú évek óta várják már Lali illetve társainak legújabb kalandjait, most pedig úgy tűnik, hogy nem vártak hiába: a Rókát alakító Gáspár Sándor a Life TV Ébredj velünk című műsorában ejtett el egy erre vonatkozó megjegyezést – írja a Blikk.

A színészt a forgatáson szerzett tapasztalatairól kérdezték, majd a folytatásról faggatták, mire az csak annyit válaszolt:

Most nagyon titokzatos leszek, hogy felstrófoljam az érdeklődést, beszéltem róla magánemberként valakivel.

Az óvatos kijelentés arra enged következtetni, hogy a folytatás talán már tervben van, így Rudolf Péter rövidesen talán újra a rendezői székben foglal majd helyet, sőt, a kamera másik oldalára állva a fehér kalap is a fejére kerül.

Kapcsolódó
Miért lett az idén húszéves Üvegtigris a magyarok kedvenc filmje?
Amerika-mánia és férfivirtus, budi és Babetta, a rendszerváltás vesztesei és az új betyárok. Húsz éve mutatták be az Üvegtigrist, amit mindenki látott. Miért válhatott ennyire népszerűvé Rudolf Péter és Kapitány Iván filmje?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik