Kultúra

A brit filmakadémia legrangosabb díját kapja Billy Connolly

Ian MacNicol / Getty Images
Ian MacNicol / Getty Images
Betegsége miatt nem személyesen veszi majd át az elismerést.

A Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) legrangosabb díjával, az életműdíjjal ismerik el a hetvenkilenc éves művészt, akinél 2013-ban Parkinson-kórt diagnosztizáltak – írja az MTI.

Connolly-t 2017-ben lovaggá ütötték munkásságáért, illetve jótékonysági tevékenységéért, a következő évben pedig visszavonult az élő szereplésektől, így most már csak televíziós produkciókban, illetve előre felvett műsorokban láthatja a közönség.

A színész a díj kapcsán elmondta: sok elismerést kapott pályafutása során, és büszke is rájuk, de sohasem ezekért dolgozott, hiszen egy díj nem lehet a cél.

A BAFTA életműdíját korábban olyan csillagok vették át, mint David Attenborough, Julie Walters,vagy épp Bruce Forsyth.

A Glasgow-ból indult színész hegesztőként kezdte a Clyde-hajógyárban, majd énekesként és zenészként csatlakozott a The Humblebums nevű együtteshez. Az átütő sikert végül nem ez, hanem a stand-up hozta meg számára, így egyenes út nyílt előtte a mozi- és tévéfilmek előtt.

A Columbo, Az utolsó szamuráj, az X-akták, illetve A hobbit: Az öt sereg csatája színészét 1998-ban jelölték a BAFTA díjára a Botrány a birodalomban című történelmi drámáért, amelyben Judi Dench volt a partnere. Egy évvel később egy tévés BAFTA-jelölést is besöpört (a 30 Years of Billy Connolly című sorozatáért), díjjal azonban csak 2002-ben ismerték el.

Az Amerikában élő színész nem lesz jelen a vasárnapi díjátadón, de felvett köszönőbeszédét azonban lejátsszák majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik