Kultúra

Bill Murray reagált az ellene felhozott panaszra: „Azt hittem, vicces, amit csinálok, de nem mindenkinek volt az”

Scott Olson / Getty Images / AFP
Scott Olson / Getty Images / AFP

Amint arról beszámoltunk, Bill Murray ellen Aziz Ansari új filmje, a Being Mortal forgatásán tett panaszt egy női kollégája „nem helyénvaló viselkedés” miatt, melynek nyomán bizonytalan időre leállították a munkálatokat. Akkor nem hoztak nyilvánosságra részleteket, később azonban a Page Six egy forrása úgy fogalmazott, hogy Murray túlzásba vitte a testi közelséget: nem nyúlt ugyan intim testtájakhoz, de ölelgette a nőt, piszkálta a haját, meghúzta a copfját.

Vékony határvonal ez, és mindenki szereti Billt, de, bár nem tett semmi illegálisat, egyeseknek kényelmetlen volt, ami történt, és ezzel átlépett egy határt

– mondta a lap forrása. Murray akkor nem nyilatkozott az ügyben, most azonban a CNBC-nek elmondta az ő álláspontját.

Tettem valamit, amiről azt gondoltam, vicces, de nem úgy fogadták. A társaság, a stúdió helyesen akart cselekedni, meg akarták vizsgálni a történteket, így leállították a gyártást. De ma már sokat beszélgetünk és megpróbálunk békét kötni. Azt hiszem, ez a lényeg. Mindketten profik vagyunk, kedveljük egymás munkáját. Kedveljük egymást, azt gondolom, és ha nem tudtunk kijönni egymással és bízni egymásban, akkor semmi értelme a továbbiakban együtt dolgoznunk vagy filmet készítenünk

– fogalmazott Murray. Kiemelte azt is, nagyon tanulságos volt számára az eset, meg kellett tanulnia, hogy a világ más, mint amilyen gyerekkorában volt, így az is megváltozott, hogy mit tartunk és mit nem tartunk viccesnek, neki pedig mindezt meg kell értenie, mert nem akar olyan lenni, mint azok a szomorú kutyusok, akik már nem tudnak új dolgokat tanulni.

Bill Murray teljes nyilatkozata ebben a videóban látható:

A Golden Globe-díjas színésznek nem ez az első hasonló ügye – a 2000-ben bemutatott Charlie angyalai forgatásán Lucy Liu nyújtott be panaszt ellene, hiszen a férfi egy újraírt jelenetben inzultálta őt, 1991-ben, az Isten nem ver Bobbal forgatásán pedig Murray úgy összeveszett a másik főszerepet játszó Richard Dreyfusszal, hogy fejbe dobta egy hamutartóval, majd többször is megpróbálta megütni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik