Kultúra

Izraelben is bemutatták a zsidómentő Ocskay Lászlóról szóló dokumentumfilmet

Fortepan
Fortepan
A zsidó állam holokauszt-emléknapjára, a Jom Hasoára időzített vetítés telt házas volt.

Tel-Avivban, a rangos Cinematheque művészmoziban, az alkotók jelenlétében mutatták be az Ocskay László százados, az elfelejtett hős című filmet a tel-avivi magyar nagykövetség és az Efraim Kishon Magyar Oktatási és Kulturális Központ szervezésében.

A 2008-ban született munka izraeli premierjén jelen volt Elizabeth Ocskay, a második világháború utolsó hónapjaiban budapesti zsidók életét megmentő katonatiszt unokája is.

A rendezvényt Benkő Levente, Magyarország izraeli nagykövete nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a Világ Igaza elismeréssel is kitüntetett elfelejtett magyar hős

saját életét veszélyeztetve mentette meg több mint kétezer zsidó honfitársa életét.

A diplomata arról is beszélt, hogy az akkori magyar államigazgatásnak menthetetlen felelőssége volt abban, hogy a háború végén rövid idő alatt közel félmillió, az 1944-es német megszállásig viszonylagos biztonságban élő zsidót ölhettek meg.

Az embermentő hősök nem néztek félre, hanem tudtak választani a jó és a rossz között

– mondta.

A vetítés utáni kerekasztal-beszélgetésen az alkotók elmesélték, miként találtak rá a témára közel húsz évvel ezelőtt, és felidézték a forgatás megkezdése előtti, Szita Szabolccsal közösen folytatott négyéves kutatómunkát, majd arról is szót ejtettek, hogy

tervezik a nagyszabású magyar embermentés játékfilmes feldolgozását is.

Az Amerikából Izraelbe érkezett Elizabeth Ocskay egy családi anekdotát is elmesélt, ami szerint tizenkét évesen megkérdezte nagyapját, hogy mely országba szeretne elmenni, és ő Izraelt nevezte meg.

Ő nem jöhetett el, de én boldog vagyok, hogy elérkezhettem a nevében

– mondta, majd hozzátette:

Otthon nem beszéltünk a második világháború idején Budapesten történtekről, de nagyapám lediktálta emlékiratait, emlékszem rá. Aztán a gyorsírással készült szöveget elküldte Chicagóba egy szerkesztőhöz, és ott nyoma veszett.

A nő hozzátette:

Haláláról megjelent egy hír, mely után közeli és távoli helyekről is köszönő leveleket és pénzeket kaptunk, ami nagyon jól jött, mert nagyon szegények voltunk, és ebből tudtuk kifizetni a temetését.

Szita Szabolcs az eseményen hangsúlyozta: sok feladat van még az antiszemitizmus és az előítéletek elleni harcban,  a múltról szólva pedig igazat kell mondani, mert különben bűnösök vagyunk. Emlékeztetett arra is, hogy nem szabad teljes népeket megbélyegezni, mert minden nép körében vannak hősök, illetve a bűnösökkel együttműködők is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik