Kultúra

A tenger kéksége szakít ki minket a szürke hétköznapokból

Belau
Belau
Mediterrán hangulatú és álomszerű klip készült a Belau új dalához, a Dreamstate-hez, amely a 24.hu-n debütál.

Take you to the sea

– vallják szerzeményeikről a Belau tagjai, Kedves Péter és Buzás Krisztián. A nemzetközi zenei színtéren is egyre ismertebb zenekar az elmúlt években komoly sikereket ért el két koncepcionális albumával.

A formáció öt éves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt közel 200 koncertet adtak 25 országban, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW. Az elmúlt években olyan komolyabb rádiók játszották dalaikat, mint a BBC Radio 1, a Triple J vagy a KEXP, és olyan nemzetközi médiumok írtak róluk elismerően, mint a Billboard, a Clash Music, a The Line of Best Fit, vagy a Rolling Stone. A Belau első lemeze, a Colourwave 2017-ben Fonogram-díjat kapott, és nemrég átlépték az egymillió streamet is az eddigi kiadványaikkal.

Most egy új, Dreamstate című dallal jelentkezik, amelyben az ausztrál énekesnőt, Akaciat hallhatjuk, aki több, mint 50 millió streammel büszkélkedhet eddig.

A színeváltozás története régóta lengi át a kultúránkat, de a legtöbb ember számára az önmaga irányába megélt kegyelem idegen, távoli és misztikus, mely a profán világ sodrásában oly kevés teret kap. Az út ellenben lehetőség mindenki számára és annak, aki végig lépdel rajta ez bizony álomszerű. A dal a saját kereteinken túli életet, a megrekedtségből a haladás irányába való elmozdulást, de leginkább önnön rettegésünkből való kiút történetét meséli el. Egy nálunk jóval bölcsebb ember egyszer azt állította, hogy kizárólag az hozhatja el a békét a társadalmak számára, ha az egyéni szívekben végbemegy ez a belső folyamat, mely utána természetesen kifelé is hat. és bizony nincs más, amit a Belau a világ fokozódó dinamikájában jobban tudna támogatni. Ahogy Dreamstate kulcssora mondja: we are all made out of gold

– mesélte az electronica formáció az új lofi r’n’b stílusú dalukról. Íme a klip:

A Dreamstate klipjét Máltán forgattuk P. Szabó Péter barátunkkal még novemberben. Négy igencsak tartalmas napot töltöttünk több, gyönyörű szigeteken, ahol nappal utaztunk és a videón dolgoztunk, este pedig fellépéseink voltak, különleges emlék ez nekünk.

– mondta a zenekar, amelyik a harmadik nagylemezén dolgozik, ez előreláthatólag 2023-ban lát napvilágot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik