Kultúra

A tatai zsidó temetőben nyugszanak Robert Downey Jr. szépszülei

Chris Unger / Zuffa LLC / Getty Images
Chris Unger / Zuffa LLC / Getty Images
A család egyik ága az 1880-as években emigrált New Yorkba.

A háromszoros Golden Globe-díjas hollywoodi sztár, a ma ötvenhét éves Robert John Downey, Jr. ősei – így szépapja, Stern Jakab, illetve szépanyja, Deutschländer Eleonóra a tatai zsidó temetőben nyugszanak – osztotta meg a Magyar Hollywood Tanács az MTI OS-ben közzétett rövid közleményében.

A szöveg szerint a férfi 1820-ban látta meg a napvilágot, majd egész életében Tatán és környékén dolgozott lisztkereskedőként. Felesége, a Tatán született Eleonóra nyolc évvel fiatalabb volt nála. Kettejük házasságának Jakab halála vetett véget.

A nő rövidesen újra megházasodott, majd új párjával, Deutsch Simonnal közösen malmot béreltek Szomódon – ennek üzemeltetését az 1879-ben újra megözvegyült asszony első házasságából született lányára, Ilkára hagyta.

A történetben ő a kulcsszereplő, hiszen a polgári családból származó nő férjével, Ormay Rudolffal (1836-1909) néhány évvel később, az 1880-as évek folyamán New Yorkba emigrált. Négy gyermekük közül a fiatalabbak így a századfordulón a végtelen lehetőségek otthonát jelentő világvárosban nőtt fel, köztük a legkisebb lány,

az 1911-ben egy amerikai férfi házastársává vált Ella Eleonóra is,

akinek dédunokáját, Robert Downey Jr.-t ma rendszeresen látjuk a mozivásznon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik