Kultúra

A gálán is tüntetni fognak az Oscar-díjátadó megcsonkítása ellen

Andrew H. Walker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Andrew H. Walker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Mint azt korábban bejelentették, az Oscar-gálák évek óta meredeken csökkenő nézettsége okozta problémát úgy próbálja megoldani a Filmakadémia, hogy az élő közvetítése előtt átadnak nyolc díjat a nézőszám növelése és a feszesebb tempójú műsor érdekében. Ide tartozik a vágás, a látványtervezés (ebben érintett Sipos Zsuzsanna is), a hang, a smink és haj, az eredeti filmzene és a három rövidfilmes kategória, melyek átadását nem élőben közvetítik, a köszönőbeszédeket megvágva illesztik majd be az élő műsorba. A döntés komoly felháborodást szült a filmes körökben, és ez a pódiumon is látható tiltakozáshoz vezethet.

Kapcsolódó
Pár díjat lehúznak az Oscar-gáláról, hátha így többen nézik majd
Nyolc díjat az ünnepség előtt adnak át, és ez érinti a magyar jelöltet, Sipos Zsuzsannát is.

A Cinema Audio Society elnöke, Karol Urban csütörtökön megerősítette, hogy tervben van, hogy a résztvevők a vasárnapi ceremónia alatt fejjel lefelé viseljék a filmes céh jelvényét, a nyertesek pedig megfordítják az Oscar-díjukat, amikor átveszik azt, írja a Deadline. A terv nyilvánosságra kerülése óta számos prominens személyiség tiltakozott már a döntés ellen, köztük az Akadémia kormányzótanácsának tagja, Steven Spielberg, Guillermo del Toro és számos céh vezetője. Az Akadémia két tagja – a négyszeres Oscar-jelölt és a Coen fivérek munkatársa, Peter Kurland, valamint a Martin Scorsesével sokszor dolgozó Tom Fleischman – kilépett a csoportból a terv miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik