Kultúra

Egyedi autófeljáró is kapcsolódhatna ma az Eiffel-toronyhoz

Abdulmonam Eassa / Getty Images
Abdulmonam Eassa / Getty Images
Ha az 1936-os ötlet bejön, autóval is el lehetett volna jutni a korábban a második emeleten működött étteremig.

A Gustave Eiffel által eredetileg az 1888-ban, Barcelonában rendezett világkiállításra szánt, de végül a következő évben megrendezett párizsira megszületett, a kezdeti tervek szerint ideiglenesnek szánt Eiffel-torony ma a világ egyik legismertebb épülete. A franciák számára egyben az egyik legmegosztóbb is, az azonban vitathatatlan, hogy a szegecselt acélépítmény alakját a világ bármelyik pontján, szinte bárki képes pillanatok alatt felskiccelni.

Ez már száz évvel ezelőtt sem volt másként, az Öreg Hölgy képét azonban a XX. század folyamán számtalanszor próbálták megváltoztatni, de a lebontásán is gondolkodtak.

Az egyik legdrasztikusabb ötlet egy titokzatos francia mérnök, André Basdevant nevéhez fűződött, aki 1936-ban úgy gondolta, hogy ideje lenne tenni valamit az egyre népesebb autós társadalomért –

spirális felhajtót tervezett tehát a háromszáz méter magas torony második emeletén lévő étteremig.

A valóságtól nyilvánvalóan elrugaszkodott ötletet Párizsban persze azonnali elutasítással fogadták, az ötlet gyökere azonban egyáltalán nem volt meglepő, hiszen a harmincas évek legelismertebb modern építészei mind úgy gondolták, hogy az autók olyannyira a mindennapok központi részévé váltak, hogy

a nagyvárosok tervezésénél is mindent a négykerekűeknek kell alárendelni.

Basdevant-nak nem ez volt egyébként az egyetlen meglepő ötlete: 1938-ban ő is alagutat álmodott például Franciaország és Nagy-Britannia közé. Ez végül 1994-re vált valósággá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik