Kultúra

Ma este kiderül, ki nyeri A Dal 2022 döntőjét

Instagram / ADalOnline
Instagram / ADalOnline
Nyolc dal közül dől el, melyik nyeri a győztesnek járó díjakat, illetve a vele járó nyereményeket.

Szombat este, a Dunán, élő adásban láthatják a nézők A Dal 2022 döntőjét, amelyben a dalok a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében, szimfonikus változatban szólalnak majd meg. A 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban nyolc produkció versenyez Az Év Dala címért – írja az MTI.

A közmédia dalválasztójának fináléjában a megszokott zsűri (Wolf Kati, Egri Péter, Ferenczi György és Mező Misi), valamint élő zene várja a nézőket. Az idei műsorban negyven előadó szállt harcba Az Év Dala 2022 címért, akik közül a négy válogató, illetve a két elődöntő után nyolcan maradtak versenyben.

A szombati döntőben Hegedűs Bori és Tempfli Erik (dalának címe: Anya), Oláh Ibolya (Nem adom el), a Subtones (Nem segít más), a Third Planet (Táncol a világ), a Napfonat (Mint a zápor), Solére (Másért), Pádár Szilvia (Kismadár), valamint Andelic Jonathan Jota (Elhiszem még) lép színpadra. Extra produkcióként a négy zsűritag, Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter együtt fog zenélni, és közönség elé lép a tavalyi győztes Kaukázus, valamint a Karthago együttes is.

A produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival négy előadó és dal marad versenyben, majd az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség, illetve a nézők SMS-ben leadott szavazataival dől el, melyik dal lesz az év magyar slágere.

A nyertes dal előadója

az Év Dala 2022, illetve a Petőfi Zenei Díj év dala 2022 elismerésben részesül, tízmillió forintot kap a produkciója fejlesztésére, sőt, egy tízdalos stúdiólemezt, illetve videoklipet is készíthet.

A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik valamilyen nyereménnyel, a döntőben pedig az is kiderül, hogy melyik előadó és dal kapja az Akusztik Dalverseny fődíját – erről a közönségszavazatok döntenek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik