Kultúra

A Disney is azon dolgozik, hogy felfüggessze az oroszországi jelenlétét

Georges DeKeerle / Sygma via Getty Images
Georges DeKeerle / Sygma via Getty Images
A hónap elején a premierdátumokat törölték, most azonban ideiglenesen ki is vonulnának az országból.

Az orosz-ukrán háború kitörése után a világ legnagyobb vállalatai sorra kezdték meg az Oroszországból való kivonulásukat – ehhez a sorhoz március elsején a filmstúdiók közül elsőként Disney is hozzátette a magáét, hiszen bejelentették, hogy felfüggesztik az országban tervezett premiereket.

A Disney figyelni fogja az események alakulását, és későbbi üzleti döntéseit ezek fényében hozza majd meg, de megkezdte az együttműködést a különböző civil szervezetekkel, hogy sürgős segítséget nyújthassanak a menekülteknek – olvasható akkor megjelent cikkünkben.

A háborús helyzet alakulása a céget most újabb lépésre sarkallta, hiszen csütörtökön bejelentették:

azon dolgoznak, hogy minél hamarabb felfüggeszthessék a teljes oroszországi jelenlétüket

írta meg a Variety.

A Disney több csatornát is kézben tart az országban, sőt, több márka, illetve egy szentpétervári kikötő is a tulajdonukban van, de ezeken kívül

a tartalmak licencelését, a nagy hajókat működtető Disney Cruise Line tevékenységét, a National Geographic magazin kiadását is leállítják.

A cég közleményében hozzátette:

az Oroszországban élő alkalmazottak továbbra is megkapják majd a fizetésüket, és tovább folytatják a menekülteket segítő szervezetek támogatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik