Kultúra

Idén is a jazz, a funk, a pop és a soul világsztárjai érkeznek a Balaton partjára

Paloznaki Jazzpiknik
Paloznaki Jazzpiknik
Teljessé vált a Paloznaki Jazzpiknik külföldi fellépőinek névsora.

Az immár tizedik alkalommal szerveződő, jubileumi Paloznaki Jazzpikniket idén augusztus 4-től 6-ig rendezik meg. A Balaton-felvidéki településen négy színpadon több mint harminc koncertet tartanak – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel, akik egyúttal a külföldi fellépők teljes listáját is bemutatták.

Augusztus 4-én a Richard Bona & Alfredo Rodriguez Band nyitja a Jazzpikniket: a két kiváló muzsikus, a basszusgitáros Bona és a zongorista Rodriguez közös mentoruk, a legendás zenei producer, Quincy Jones révén ismerte meg egymást, sőt, a Jonesról szóló Grammy-díjas dokumentumfilmben is együtt tűntek fel. Alfredo Rodriguez Kubát hátrahagyva, az Egyesült Államokban lett az új latin dzsessz világhírű képviselője, Richard Bona pedig korábban Herbie Hancockkal, Chick Coreával, a Buena Vista Social Club tagjaival, Stinggel, Pat Metheny-vel, illetve Stevie Wonderrel zenélt együtt.

A duó után a brit soul és R&B énekes-dalszerző, Emeli Sandé lép a Jazzpiknik nagyszínpadára, akinek 2012-ben debütált Our Version of Events című lemeze: a kiadás évében az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban eladott albuma lett. Az énekesnő fellépett a londoni olimpia nyitó- és záróünnepélyén, BRIT Awards-díjat kapott, II. Erzsébet királynő pedig a Brit Birodalom Rendjének tagja címmel tüntette ki. Előadóművészként és zeneszerzőként számos sláger fűződik a nevéhez, írt dalokat Alicia Keysnek, Rihannának és Leona Lewisnak is. Tavaly megjelent Family című kislemeze egy új zenei korszak kezdetét jelenti.

Augusztus 5-én a nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű brit pop-soul énekesnője, Lisa Stansfield ad koncertet. Legnagyobb slágere az All Around the World volt, ami 1989-ben világszerte uralta a kislemezlistákat. Pályája során eddig több mint húszmillió lemeze kelt el, sőt, háromszor még a legrangosabb brit zenei díjat, a BRIT Awardsot is elnyerte.

Stansfiled után, még aznap színpadra lép a Stereo MC’s, akiknek a zenéje a funk, az elektronikus zene és a hiphop különleges találkozása. A két markáns frontember, Rob Birch és Nick Hallam olyan dalokat indítottak el a világhír felé, mint a Connected, a Step It Up, a Creation és az Elevate My Mind. Az 1994-es BRIT Awardson a legjobb zenekarnak járó díjjal elismert duó 2015 után saját kiadót alapított, ami afro-house, deep-house és techno zenéket ad ki.

Az augusztus 6-i szombati zárónapon a soul-funk-disco egykori koronázatlan királyának utódzenekara, az Al McKay‘s Earth, Wind & Fire Experience lép színpadra. Tavalyi paloznaki koncertjük McKay betegsége miatt maradt el, a gitáros azóta azonban szerencsésen felépült, így új formációjával a chicagói Earth, Wind & Fire egykori koncertjeinek hangulatát hozza magával, ebben pedig Los Angeles-i zenészek is segítik – köztük az eredeti EWF-ben vele együtt játszott Michael Harris trombitás, illetve John Paris dobos. A koncerten a hetvenes évek legnépszerűbb slágerei, köztük a September, a Boogie Wonderland és a Fantasy is biztosan elhangzanak majd.

A Jazzpiknik záróakkordja az MF Robots fellépése lesz: a soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait ötvöző csapat egyik tagja, Jan Kincaid alapítója volt a 2019-es Jazzpikniken fellépett Brand New Heaviesnek, majd Dawn Joseph énekesnővel – Rod Stewart, Phil Collins, Michael Bublé és Rick Astley korábbi vokalistájával hozták létre a most a Balaton partjára érkező zenekart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik