Kultúra

A hét főbűn jelenik meg Szécsi Böbe első szólólemezén

BÖBE
BÖBE
A Belau-ból és a Halott Pénzből ismert énekesnő első önálló albuma, a poïsoned paradïse a 24.hu-n debütál.

Szécsi Böbe neve már régóta ismert zenei körökben, ezúttal egy teljesen más világba enged betekintést: a poïsoned paradïse nyolc dalának (+intro) mindegyikét, illetve az intrót is saját maga írta és hangszerelte, középpontjában pedig a hét főbűn áll.

Az énekes-dalszerző korábban megjelent három kislemezdalát (heart ïs where the poïson ïs, wïsh ï could be you, forbïdden fruït) a különböző, mögöttes jelentéstartalommal bíró virágot mutató borítók kötötték össze, az albummal azonban a kirakós többi darabja is a helyére kerül, hiszen a bujaság, a harag, a kapizsiság, a büszkeség, a mohóság, az irigység és a lustaság megjelenésével megszületik a teljes kép.

A bűnök a dalokban nem szó szerint, hanem átvitt értelemben vannak jelen, hiszen a dalok nagyrészében különböző párkapcsolati helyzeteken keresztül vizsgáljuk őket:

megismerkedhetünk többek közt a megcsalt fél nézőpontjával, találkozhatunk az elérhetetlen, plátói szerelem érzésével, a tiltott gyümölccsel, a toxikus párkapcsolaton belüli versengéssel, sőt, azzal is, hogy mi történik, ha elmúlik a lila köd.

A sokszor mély és személyes ihletettségű szerelmi dalok mellett azonban olyan témák is felmerülnek, mint a social media okozta önképzavar, valamint a mai, felgyorsult világ énközpontúsága.

BÖBE

Az egészet a záródal, a broken wïngs összegzi, amiről BÖBE a következőképp mesél:

Ez a lemez záróakkordja: azt a pillanatot ábrázolja, amikor a mennyország kapujában állunk, és el kell számolnunk az életünkkel. A dal üzenete, hogy nem vagyunk tökéletesek, hibázunk, és valahol mind bűnösök vagyunk.

A zeneileg is sokszínű poïsoned paradïse-t BÖBE nem csak énekesként és dalszerzőként, de producerként is maga jegyzi – a felvételben és a mixelésben AnnaElza segítette –, hiszen úgy érzi, hogy az így elérhető szabadság, illetve önállóság az alkotás szerves része, és az egyetlen módja annak, hogy a “bittersweet-popként” aposztrofált saját zenei világát a legautentikusabb módon tárja a közönség elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik