Kultúra

Magyar Ház nyílik Londonban, most vettek hozzá egy épületet

MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga
MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

A magyar kormány megvásárolta a Trafalgar tér szomszédságában levő hétemeletes épületet, amely a Londoni Magyar Ház lesz – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.

Szijjártó Péter elmondta, hétvégi magyar iskola, színházterem is lesz majd az épületben, ahol kiállításokat, előadásokat is tartanak a helyi magyarság részére. A tárcavezető hangsúlyozta, Londonban és a környékén sok magyar él, ott dolgoznak vagy tanulnak, de eddig a városban nem volt igazán méltó otthona a magyar kultúrának, a magyar közösségnek, a magyar identitás megőrzésének.

A kabinet egy nagy, ikonikus épületet vásárolt meg „annak érdekében, hogy Magyarországhoz – ehhez az ezeréves államisággal rendelkező országhoz – méltó helyen őrizhessük és mutathassuk be a kultúránkat Londonban”

– fogalmazott Szijjártó Péter.

Kiemelte, az új Magyar Ház egy új találkozási pont lesz az Angliában élő magyarok számára. „Hogy a ház igazán méltó legyen és tudja fogadni a magyar embereket, most felújításra kerül, és amint a felújítás befejeződik, néhány hónap múlva a Londonban és környékén élő magyarok birtokba vehetik majd” – jelentette ki Szijjártó Péter.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy „ez a ház egy új találkozási pontként, egy új közösségépítő erőként fogja majd szolgálni a Londonban és környékén élő magyarokat”.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik