Kultúra

A Várkert Bazárban is rendez majd kiállításokat a Nemzeti Múzeum

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI
Öt évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a két fél.

Évente legalább két kiállítást mutat be a Várkert Bazár Déli palotáiban a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a Várkapitányság NZrt-vel kedden megkötött együttműködési megállapodás értelmében – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A 2014-re felújított Várkert Bazár mára kétségkívül Budapest kulturális életének meghatározó helye lett – fogalmazott a megállapodás aláírása előtti budapesti sajtótájékoztatón Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos, a Várkapitányság NZrt. igazgatóságának elnöke, aki hozzátette:

az öt esztendőre szóló együttműködés ideje alatt az MNM évente legalább két tárlattal jelentkezik a Várkert Bazár mintegy 1000 négyzetméteres kiállítóterében.

L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója a részletekről is beszélt: eszerint elsőként, még idén ősszel

a Világkiállító magyarok 170: Magyarország a világkiállításokon 1851-2021 című tárlatot mutatják be a Déli palotákban, 2023 tavaszán pedig két helyszínen, a múzeum épületében, illetve a Várkert Bazárban párhuzamosan rendezik majd meg a Kárpát-medencei esküvői szokások változásait a középkortól végigkövető, Magyar Menyasszony című kiállítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik