Kultúra

Így néznének ki a leghíresebb rajzfilmhősök és történelmi személyiségek, ha életre kelnének

Hidreley / Instagram
Hidreley / Instagram
Fel van adva a lecke a filmstúdióknak.

Egy brazil művész, Hidreley Diao a mesterséges intelligencia segítségével a világ leghíresebb rajzfilmfiguráit változtatja élő-hús vér emberek portréjának látszó képekké, mégpedig meglepően élethűen.

A lista végtelen: közel százhúszezer követővel rendelkező Instagram-oldalán A Simpson család Moe-ja, a Fel! Carl Fredericksen-je, a Jégvarázs hercegnői, A kis hableány, a Hófehérke és a hét törpe, illetve az Aladdin főszereplői mellett antik szobrok, hírességek, illetve a világtörténelem fontos szereplőinek arcai is megjelennek: Zeuszból szívdöglesztő favágó, Johann Sebastian Bachból nyugdíjas matematikus, William Shakespeare-ből földrajztanár, Elvis Presley-ből (aki idén még csak a nyolcvanhetedik születésnapján ünnepelné) pedig szúrós szemű idős úr lett.

Az oldal feladja a leckét a karaktereket, illetve a mozivásznon még nem feltűnt történelmi személyiségeket filmre vinni akaró stúdióknak, hiszen hogyan is lehetne jobb Arielt találni a Hidreley által javasoltnál:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hidreley Diao (@hidreley) által megosztott bejegyzés

Tökéletesebb Ned Flanders-t nála:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hidreley Diao (@hidreley) által megosztott bejegyzés

És akár egy jó Michelangelo-filmhez is el lehetne kezdeni a színész keresését:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hidreley Diao (@hidreley) által megosztott bejegyzés

De Isaac Newton hasonmását is ideje lenne megtalálni:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hidreley Diao (@hidreley) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik