Kultúra

Két év múlva mutatják be az új Gyűrűk Ura-filmet

Megvan a The War of Rohirrim világpremierjének dátuma.

A Gyűrűk Ura univerzumából sosem elég: az Amazon Prime-on szeptember 2-án mutatkozik be az A hatalom gyűrűi című sorozat, (ennek részleteiről egyelőre még nem lehet túl sokat tudni, előzetest azonban már kapott) most pedig a The War of Rohirrim, azaz a Rohirrim háborúja címmel érkező animációs film premierdátumára derült fény.

A mozifilmről először 2021 júniusában lehetett hallani: az ekkor szárnyra kapott információk szerint a J. R. R. Tolkien-regények kezdete előtt kétszáz évvel játszódó történetből a Helm-szurdok múltját, valamint Középfölde történetének legendás alakjait – Rohan királyát, illetve az erődítmény névadóját – ismerhetjük meg.

Warner Bros A film elsőként közölt koncepciórajza.

A 2024. április 12-én bemutatni kívánt film rendezői székében Kendzsi Kamijama (Bladerunner: Black Lotus) foglal helyet, akit Joseph Csou producer, a Hobbit-trilógia egyik forgatókönyvírója, Philippa Boyens, az  öt Oscar-díjjal elismert Richard Taylor (King Kong, Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetsége, Gyűrűk Ura: A király visszatér), illetve a Tolkien-illusztrátor John Howe segít majd – írja a Collider.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik