Kultúra

Tízmilliós csalással vádolják Kozsót

Pál Anna / 24.hu
Pál Anna / 24.hu

2015-ben tízmillió forintot kért kölcsön egy korábbi alkalmazottjától, a pénzt azonban nem adta vissza Kocsor Zsolt, azaz Kozsó – értesült a Blikk. A lap a Fővárosi Törvényszék tájékoztatására hivatkozik, amely szerint a zenész elmondta külföldön élő, volt munkatársának, hogy szeretne kialakítani egy bárral együtt működő hostelt, azonban nincs meg az ingatlan belső átalakításához szükséges 25 millió forintja. Kozsó azt ígérte a sértettnek, hogy ha rendelkezésére bocsátja a felújításhoz szükséges összeget, akkor ötven százalékos részesedést ad neki a későbbi bevételből.

A nő több részletben tízmillió forintot adott a zenésznek, később azonban meggondolta magát, és 2016-ban visszakérte a pénzt. Állítása szerint nem kapta vissza. A törvényszéki tájékoztatás hozzáfűzi, „a terheltnek a hostel és bár létrehozása valójában nem állt szándékában. Célja kizárólag az volt, hogy a sértettől pénzt szerezzen, amely összeget saját céljaira fordította.”

Kozsó ügyvédje ugyanakkor azt állítja, az összeget már visszafizette a védence a nőnek, akivel a Blikk információi szerint korábban szerelmi viszonyt is ápolt. A lap a zenészt is elérte, aki szűkszavúan nyilatkozott:

Stúdióban vagyok és dolgozom. Nekem ez most túl sok… Nincs mit mondanom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik