Kultúra

Emléktáblát és közt is kapott Budán Komlós Juci

Őrsi Gergely / Wikimedia Commons
Őrsi Gergely / Wikimedia Commons
A Szomszédok Lenke nénije hét évtizeden át volt a magyar színjátszás oszlopa.

Szabó Magda és Solt Ottilia után a XX. század Magyarországának újabb fontos alakjáról neveztek el közterületet a II. kerületben – a Nemzet Színésze címet is viselő Jászai Mari-díjas színművésznő, Komlós Juci (1919-2011) nevét Szemlő-hegyen mostantól egy köz, illetve emléktábla őrzi.

A kerületet vezető Őrsi Gergely szerdán közzétett Facebook-posztja szerint az elnevezés egyik célja a budapesti közterületeken fennálló állapotok javítása, hiszen a fővárosban ma közel kilencszer annyi férfi nevével találkozhatunk az utcanévtáblákon, mint nőével.

A hét évtizeden át színpadon álló, többek közt a rég eltűnt Király Színházban, a Fővárosi Operettszínházban, a Magyar Színházban, a Vidám Színpadon, a József Attila Színházban, a Tháliában, illetve a Nemzetiben is sikert aratott Komlósra ma leginkább az ikonikussá vált teleregény, a Szomszédok Takács Lenkékejént emlékezünk, de pályája során számos játék- és tévéfilmben is játszott, sőt, szinkronszínészként is évtizedeken át nélkülözhetetlen volt.

A színésznő százharmadik születésnapján tartott avatóünnepségen Fehér Anna, illetve Földessy Margit színművésznő mellett a SZINDRA társulat emlékezett Komlósra, aki

időről időre a személyes bátorságával élte túl a történelem és az élet adta kihívásokat. Kijátszotta a zsidótörvényeket és igyekezett az ötvenes évek propaganda-darabjait legalább „látszólag” komolyan venni. Bátor maradt férje disszidálása után is, amikor meghurcolták, megvádolták

– írja Őrsi Gergely, aki hozzátette:

Ha valaki, akkor ő végigélte a huszadik század szinte minden nehézségét. Bár Komlós Juci pályáját látszólag nem törte ketté a történelem, családja, s ő maga is megszenvedte a XX. század borzalmait. A háború előtt Miskolcon az egyre fenyegetőbb zsidótörvények miatt már csak férje tekintélye miatt léphetett színpadra. Játszott, amíg fel nem jelentették, ekkor Budapestre költözött és külvárosi színházakban lépett fel. Az addig a fővárosban kevésbé ismert Komlós Juci elég bátor volt ahhoz, hogy a törvényi tiltás ellenére is kockáztasson, mert csak így tudta anyagilag segíteni a szüleit, hisz édesapja túl ismert színész volt ahhoz, hogy színpadra léphessen bárhol is. Egy ilyen külvárosi haknin találkozott össze Csortos Gyulával, aki, amikor megtudta, hogy ez a sugárzóan fiatal és tehetséges színésznő miért lép föl ilyen méltatlan helyeken, átadta a névjegyét, aminek hátulján ez állt: „Ha majd arra kényszerül, hogy medvetáncoltatásból éljen, akkor medvének jelentkezem.” A vészkorszakot és Budapest ostromát egy szenespincében sok-sok emberrel összezsúfolódva, éhezve és fázva élte túl a Komlós család és őket sem kerülte el a tragédia, Komlós Juci László nevű testvére a holokauszt áldozata lett. A József Attila és Thália Színházakban érett jelentős színpadi, majd filmszínésszé is. Láttuk az Aranyemberben, láttuk a Gazdag Szegényekben, láthattuk még harmincnál is több játékfilmben. Hallhattuk hangját a Macskafogóban és hallhattuk több tucat filmet szinkronizálva. Csűrös Karolával 12 éven át játszott együtt, legendás barátság volt az övék. Tavaly tavasszal mondta, hogy „Hiányzik Juci, és mindig szeretettel emlékszem vissza azokra az időkre, amíg itt volt velünk.

A teljes poszt itt olvasható:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik