Kultúra

Az Omega új albuma lett a tavalyi év legnépszerűbbje

Youtube
Youtube
Ezzel az kétszeres platinalemezzé vált.

A Testamentumból immár tizenhatezer példány kelt el, a minden zenekar számára örömteli eseménynek most azonban az idén hatvan éve született Omega tagjai azonban nyilvánvalóan nem tudnak felhőtenül örülni – írja a Blikk.

A december elején, koronavírusban elhunyt Kóbor János miatt a helyzet szívszorító – mesélte a lapnak a zenekar menedzsere, Trunkos András, aki hozzátette:

2016-ban született meg a lemez ötlete, amelynek Mecky az elejétől kezdve ezt a címet szánta. Nem értettem, miért, de megmagyarázta: ez az ő hagyatéka, egy olyan album, amelyen elmondja a véleményét, a gondolatait a világról, a múltról, a történtekről. Tényleg olyan volt, mint egy végrendelet.

A szakember emellett arról is beszélt, hogy

Ő mindig is gyötrődő ember volt, sokszor volt benne szorongás, hogy vajon tényleg kijött-e belőle tökéletesen az, amit szeretett volna átadni a közönségnek. A dalok írása közben számos alkalommal íratta újra a szöveget, mert nem tetszett neki az első, a második vagy a sokadik verzió, de még a stúdióban is változtatott. Végig volt egy előérzete, hogy ez lesz az utolsó lemeze. Sajnos igaza lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik