Kultúra

Az Encanto betétdala 29 év után az első Disney-dal, amely a Billboard 100-as listájának élére tört

Disney
Disney

A Disney tavaly november végén mutatta be Encanto című új egész estét animációját, és a film a céget is meglepte, akkora siker lett. A film We Don’t Talk About Bruno című betétdala ennek a diadalmenetnek a vezetője, az utóbbi hetekben a csapból is ez folyt, a közösségi média Encanto- és Bruno-mémekkel lett tele, a dal pedig most felért a Billboard top 100 listájának élére. Ezen a listán csak egyetlen egyszer, huszonkilenc éve állt Disney-dal az élen, az Aladdin A Whole New World című dala, azóta egyetlen Disney-dalnak, még a megasikerű Let It Go-nak sem jött össze ez az eredmény: a Jégvarázs dala csak az ötödik helyig jutott.

A film zenei sikerét fokozza, hogy a teljes soundtracket tartalmazó album szintén az élen áll: az elmúlt négy hétből hármat megnyert az albumok közötti 200-as Billboard-lista első helyén. A We Don’t Talk About Brunót Lin-Manuel Miranda írta, és azért is rekorder, mert négy éve ez az első listavezető dal, amelyet egyetlen szerző jegyez, akkor Ed Sheeran Perfect című slágere hozta ezt az eredményt. Ráadásul a Brunót nem játsszák a rádiók, így ez a siker még nagyobb ritkaságnak számít. Az Encanto dalát 34,9 milliószor streamelte a közönség megjelenése óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik