Kultúra

Kinizsi Ottó a TV2-höz igazolt

TV2
TV2

Február 1-től kreatív producerként csatlakozik a TV2 Csoport kreatív csapatához Kinizsi Ottó – derül ki a cég közleményéből.

Bár Kinizsit a legtöbben vélhetően a Barátok közt Balassa Imijeként ismerik, több mint tíz éve dolgozik sorozatok rendezőjeként, producereként, utómunka vezetőjeként. Azon kevesek közé tartozik, akik színészként és háttéremberként is többéves tapasztalatot szerezhettek a sorozatgyártás terén. Egyetemi tanulmányait az ELTE magyar szakán végezte. Az UFA Serial Drama Gmbh-nál számos pozíciót betöltött, az utóbbi években pedig vezető rendezőként dolgozott a Paprika Studios-nál és animációs rendezőként a Digic Pictures-nél. Új munkakörében részt vesz majd mások mellett a cégcsoport fikciós sorozatainak gyártásában, és feladatai közé tartozik majd a TV2 hosszútávú fikciós stratégiájának kidolgozása is.

Picit olyanok vagyunk, mi tévések, mint a séf, aki vezeti az éttermet, megtervezi az étlapot és igyekszik eltalálni a vendégek ízlését. Persze vannak jól bevált receptjeink, de ami az egyik embernek ízlik, az lehet, hogy a másiknak nem. Néha improvizálnunk kell, vagy csak érzésből főzni, kísérletezni, olykor pedig az a jó, ha pont úgy csináljuk, ahogy a nagyitól tanultuk. Vannak persze alapszabályok, érdemes tiszta eszközökkel, jó minőségű, friss alapanyagokból dolgozni, tehetséges szakácsokat alkalmazni, ismerni a legújabb gasztro trendeket, főzési eljárásokat, de a legfontosabb, hogy soha ne felejtsük el, hogy miért csináljuk. Csak jól fel kell kötnöm a kötényemet, és kezdhetjük is! Szerintem ízleni fog!

– nyilatkozta új munkájáról a színész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik