Kultúra

A latino színészek kerülik a napfényt, hogy világosabb maradjon a bőrük

Academy Seen / Youtube
Academy Seen / Youtube

John Leguizamo, aki játszott a Baz Luhrmann-féle Rómeó és Júliában és a szintén Luhrmann rendezte Moulin Rouge!-ban, a John Wick-filmekben, és most épp a nagy sikerű Encanto egyik karakterének kölcsönözte a hangját, a Hollywoodban máig erősen jelen lévő bőrszín alapú megkülönböztetésről beszélt egy interjúban. A Seen című műsorban így fogalmazott:

Távol tartottam magam a napfénytől, hogy dolgozni tudjak. Évekig nem mentem napra, ez teljesen tudatos döntés volt, hogy dolgozhassak. És a legtöbb latino, aki eddig sikeres lett, többnyire világosabb bőrű volt.

Leguizamo szerint az afro-latino közösség tagjai, de általában a latinók többsége sem kap esélyt Hollywoodban, ennek pedig meg kell változnia, ehhez pedig ki kell állniuk és fel kell emelni a hangjukat.

Az ötvenhat éves színész az egyik legtöbbet foglalkoztatott latino színész, tévés és moziszerepei is szép számmal vannak, épp ezért beszél ilyen témákról, szerinte ugyanis aki sikeres, az nem dughatja homokba a fejét, hanem kötelessége visszaadni a közösségnek azzal, hogy kiáll, és a rendszeren belülről tesz a változásért.

A színész arról is beszélt, hogy ő annyi nehézségen ment keresztül, hogy nem akarja, hogy egy mai gyerek, akár latino, akár fehér, akár fekete, akár ázsiai, ugyanezen menjen keresztül, épp ezért szeretne egy olyan stúdió vezetőségében ülni, ahol lehetőséget tud adni a tehetségeknek.

A teljes beszélgetés angolul itt nézhető meg:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik