Kultúra

Howard Stern: Haza kell küldeni a kórházból az oltáselleneseket, haljanak meg otthon

RB/Bauer-Griffin/GC Images
RB/Bauer-Griffin/GC Images
Az amerikai rádiós legenda szerint aki eddig nem oltatta be magát, az vessen magára.

A legendás The Howard Stern Show (1986-2005) a műsorban elhangzottak miatt számtalanszor beperelt műsorvezetője, Howard Stern sosem a visszafogottságáról volt híres, legutóbbi megjegyzése azonban hosszú évek óta nem látott vihart kavart – vette észre a Variety.

Az immár tizenhat éve a Sirius XM nevű műholdas rádión futó show január 19-i epizódjában a sztár ugyanis kijelentette:

ha rajtam múlna, akkor egyetlen oltatlant sem vennének fel a kórházakban. Mostanára ugyanis számos lehetősége volt már az embereknek arra, hogy beoltassák magukat.

Stern már korábban is kikelt a vírus veszélyeit bagatellizálók, illetve oltással nem rendelkezők ellen – szeptemberben imbecileknek, majd idiótáknak nevezte őket –, most azonban egy lépéssel tovább ment, hiszen hozzátette:

Sokatok túl fogja élni, sokatok viszont meghal majd. Ezek az emberek nem hiszenk a kormánynak, hiszen azt hiszik, hogy valami összeesküvés van a háttérben, ami mágnesessé, vagy valami ilyesmivé teszi őket. […] Én háromszor oltattam be magam, és a legkellemetlenebb mellékhatás az volt, hogy egy napon át volt egy kis fejfájásom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik