Kultúra

Daniel Radcliffe bújik idén a zenés paródiáiról ismert Weird Al Yankovic bőrébe

Isabel Infantes / PA Images / Getty Images
Isabel Infantes / PA Images / Getty Images
A Harry Potter-filmekkel világhírűvé vált Radcliffe ezúttal egy életrajzi film főszerepét kapta meg.

Az ötszörös Grammy-díjas zenész életét egy, a Roku streamingszolgáltó által megrendelt, annak első saját gyártású produkciójává válni akaró film mutatja majd be – írja a Variety nyomán az MTI.

A film rendezői és forgatókönyvírói székét Eric Appel foglalja el, akit maga Weird Al Yankovic segít majd a minél hitelesebb kép elérésben.

A Daniel Radcliffe főszereplésével készülő Weird: The Al Yankovic Story-ban a Roku közleménye szerint látható leszmajd a zenész üstököshöz hasonló felemelkedése, megjelennek szenvedélyes szerelmi kapcsolatai , illetve hírhedten züllött életmódjába is betekinthetünk majd.

A közel negyven éve aktív Yankovic-ot az elmúlt években sem kerülik el a sikerek, sőt, 2014-ben kiadott Mandatory Fun című lemeze az első humoros zenei album lett, ami a Billboard 200-as toplistájának csúcsán debütált.

A forgatás februárban indul majd Los Angelesben, a bemutató dátumáról azonban egyelőre nem esett szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik