Kultúra

Félszáz filmet vetítenek idén a 8. BIDF dokumentumfilm-fesztiválon

Youtube
Youtube
A budapesti Mammut II-ben, illetve tíz vidéki helyszínen vetített filmek közt számos díjnyertes darab is feltűnik majd.

Mintegy ötven filmet láthat a közönség az idén január 22. és 30. közt megrendezendő 8. Budapest International Documentary Festivalon (BIDF), ami újra a a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egész estés, kreatív dokumentumfilmjeit mutatja majd be – tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.

Az idei fesztivál szlogenje a Bátor filmek, aminek részeként öt szekcióban – Bátor nők, Bátor gyermekek, Bátor ellenállók, Bátor útkeresők, Bátor álmodozók – harminckét nemzetközi versenyfilmet láthat a közönség, közöttük olyan munkákat, amelyek korábban már megjárták a világ legrangosabb dokumentumfilm-fesztiváljait.

Ilyen a Menekülés (Flee) című animációs dokumentumfilm, Dánia Oscar-nevezettje, amely decemberében elnyerte a 34. Európa Filmdíj legjobb európai dokumentumfilm, valamint a legjobb európai animációs játékfilm díját, de Golden Globe-díjra is jelölték. A Menekülés igaz történetet mesél el egy férfiról, Aminról, aki a házasság küszöbén állva kényszerül arra, hogy felfedje eddig rejtve maradt múltját.

Vászonra kerül majd Ha Le Diem A köd gyermekei című munkája, amiért rendezője a legjobb rendező díját kapta az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, de itt lesz Andrea Arnold Tehén (Cow) című, egy állat életét végigkövető alkotása is, aminek világpremierjét a  cannes-i filmfesztiválon tartották.

A fesztiválon lesz Sós Ági és ifjabb Petróczy András Tiszta sváb című közös dokumentumfilmjének premierje is, de az idei életműdíjjal elismert Kossuth-díjas Almási Tamás legfontosabb munkái, a Puskás, Hungary, a Kölyköd voltam, a Tehetetlenül, az Ítéletlenül, illetve a Sejtjeink is láthatók lesznek.

A vetítések után a filmek témájához kapcsolódó beszélgetést is tartanak meghívott szakértőkkel, így egyebek mellett a posztszovjet államokról, Kínáról illetve az állatok védelméről is szó esik majd.

A vidéki vetítések idén Debrecenben, Egerben, Győrben, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen lesznek láthatók, a filmek pedig eredeti nyelven, angol és magyar felirattal mutatkoznak majd be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik