Kultúra

Eltörlik a mozifilmek cenzúrázását az Egyesült Arab Emírségekben

SANJAY KANOJIA / AFP
SANJAY KANOJIA / AFP
Eddig egyszerűen kivágták a filmekből a szexjeleneteket, mostantól korhatárossá teszik őket.

Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette vasárnap, hogy eltörlik a moziban játszott filmek cenzúrázását, helyette korhatárossá teszik őket szükség szerint – írja az AP hírügynökségre hivatkozva az MTI. A lépés része annak a törekvésnek, hogy liberálisabb kép alakuljon ki a külföldiekben az arab országról. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a mozifilmekből kivágták azokat a részeket, amelyek az állami médiahatóság szerint sértik a hagyományos iszlám erkölcsöt.

A hivatal közölte a Twitteren, hogy ezentúl a filmek „nemzetközi” verzióját vetítik, de bevezetik annak lehetőségét, hogy bizonyos filmeket csak 21 éven felüliek nézhetnek meg, és a kort szigorúan ellenőrzik. Az emírségek médiahatósága – hasonlóan más közel-keleti országokéhoz – eddig kivágta a filmekből a meztelenséget, a szexjeleneteket, a homoszexuális kapcsolatot sejtető képeket és más jellegűeket is, ami gyakran megzavarta a film cselekményét. Az emírségekben a külföldiek aránya kilencszeres a helybeliekhez képest, így az ott élők, dolgozók kultúrájának, vallásának sokszínűsége időnkét éles ellentétben áll az iszlám törvényekkel és hagyományokkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik