Kultúra

Két nő is szexuális zaklatással vádolja Chris Noth-ot, a Szex és New York Mr. Bigjét

Jason Merritt / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Jason Merritt / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Az És egyszer csak címen múlt héten megérkezett Szex és New York-újraélesztéssel kapcsolatos hírek és reklámok nem csak nosztalgikus érzéseket keltett a nézőkben: két nő egymástól függetlenül, több hónap különbséggel, anélkül, hogy ismerték volna egymást, a Hollywood Reporterhez fordult, hogy elmondja, a sorozatban Mr. Biget alakító Chris Noth évekkel ezelőtt szexuálisan zaklatta őket.

Egy negyven, és egy harmincegy éves nő fordult a laphoz, akik azzal vádolják a színészt, hogy egyiküket 2004-ben, másikukat 2015-ben szexuálisan zaklatta őket. A fiatalabb nő, akit a Hollywood Reporter álnéven csak Lilynek nevez, augusztusban kereste meg a lapot a történettel, míg az idősebb, a lap által Zoenak nevezett nő októberben jelentkezett, mondván a visszatérő sorozat felébresztette mélyre temetett emlékeit, és most szeretné, hogy a nyilvánosság megtudja, milyen ember is a színész.

A lap megkereste a színészt, aki hamisnak nevezte a vádakat.

Ezek a történetek, származzanak volna akár harminc évvel, akár harminc nappal ezelőttről, a nem az nem, és ez az a vonal, amit sosem léptem át. Ezek az együttlétek konszenzusos alapon történtek. Nehéz nem megkérdőjelezni ezeknek a vádaknak az időzítését. Nem tudom, hogy miért most kerültek ezek a felszínre, de azt tudom, hogy nem zaklattam ezeket a nőket

– áll Chris Noth közleményében.

A lap cikke szerint a Zoe nevű nő 2004-ben, amikor az eset történt, huszonkét éves volt, és nemrégiben költözött Los Angelesbe, ahol egy olyan cégnél kezdett dolgozni, ahol Noth rendszeresen megfordult üzleti ügyben. Flörtölt a nővel, megszerezte a telefonszámát, és „flörtölős” hangüzeneteket hagyott neki. A lap elérte Zoe akkori főnökét is, aki emlékezett az üzenetekre, mert a nő néhányat meg is mutatott neki, de nem gondolta problémásnak őket. „Ez volt a Szex és New York csúcsidőszaka, kb. istenként tekintettünk rá” — fogalmazott. Noth később meghívta Zoet, hogy menjen el az épület uszodájához, ahol volt egy lakása, Zoe pedig, akinek egy barátnője ugyanabban az épületben lakott, magával vitte egy egyetemi barátnőjét is.

A színész az egyetemi tanulmányairól kérdezgette Zoet, majd egy könyvet adott neki, azt kérve, hogy nézzen bele, mert talán szeretne egy projektet a témában. A színész ekkor visszament a lakásába, mondván, telefonálnia kell, és azt kérte a nőtől, ha megnézte a könyvet, vigye fel neki, mondja el a véleményét róla. A nőnek hízelgett, hogy pályakezdőként a véleményét kérik, ám amikor felvitte a könyvet, a lakásba lépve Noth megcsókolta. Zoe a csókot nem látta aggasztónak, arra gondolt, milyen jó poén lesz elmesélni a barátainak, vissza is csókolt, de aztán azt mondta, visszamegy a barátnőjéhez az uszodába. Ám a színész magához húzta, az ágyhoz vitte, levette róla a rövidnadrágját és a bikinialsót, és erőszakolni kezdte. Egy tükör volt előttük.

Nagyon fájt, felkiáltottam, hogy hagyja abba, de nem tette. Aztán azt mondtam, legalább felhúznál egy óvszert?, de csak nevetett

– mondta el a nő. Amikor vége lett, Zoe észrevette, hogy a felsője véres. A házban lakó barátnője lakásába ment, hogy a fürdőben kimossa a pólót, két barátnője már ott volt, és faggatni kezdték, hogy mi történt, de Zeo csak annyit mondott, szeretne hazamenni.

A barátnő, aki vele volt a medencénél, azt mondta a Hollywood Reporternek, hogy Zoe láthatóan más volt, amikor visszatért Noth lakásából, nem nagyon volt hajlandó beszélni, ám végül megengedte barátnőjének, hogy kórházba vigye. A kórházban Zoe elmondta a személyzetnek, hogy szexuálisan zaklatták, de nem mondta el, kicsoda, mert félt, hogy ha megvádolja a színészt, nem hisznek majd neki, és elveszíti az állását. A kórházban két varratot, egy krízistanácsadásról szóló brosúrát és gyógyszereket kapott. A lap kereste az intézményt, de azt a választ kapta, hogy nem tartanak meg dokumentumokat ilyen sok időre visszamenőleg.

Zoe akkori főnöke elmondta a lapnak, hogy Zoe felhívta aznap, és elmondta, mi történt – Zoe erre nem emlékszik.

Meg kellett állnom a kocsival, mert ez szörnyű volt. Nagyon zaklatott volt, mintha sokkos állapotban lett volna. Én is sokkolódtam. Huszonöt éves voltam akkor, ez nagyon sok volt, nem tudtam, mit csináljak

– idézte fel a főnök a lapnak.

Zoet rémálmok és emlékbetörések kínozták, nem volt étvágya, és nehezére esett koncentrálni, de csak később, 2006-ban kért segítséget egy nemi erőszak áldozatait segítő szervezettől. A szervezet megerősítette, hogy valóban kezelték Zoet akkoriban, és kiemelték: az, hogy egy áldozat csak később kér segítséget, egyáltalán nem ritka. A nő több hónapig járt hozzájuk tanácsadásra, és elmondása szerint utána évekig próbálta eltemetni magában mindezt, ám amikor édesanyját, aki szintén túlélt egy szexuális zaklatást, 2018-ban beteg lett, haldokolva is az erőszak részletei kísértették, rájött, hogy ő nem akarja, hogy még a halálos ágyán is erre gondoljon.

A laphoz fordult másik áldozat, a Lilynek nevezett nő 2015-ben találkozott Noth-tal, amikor egy New York-i klubban volt pultos. Ő huszonöt éves volt, Noth hatvan. Mivel ismerte a színészt, hízelgett neki, amikor az ráhajtott. Noth elkérte a számát, és randizni hívta, ráadásul egy olyan étterembe, ami szerepelt a Szex és New Yorkban is, Carrie Bradsaw ott ünnepelte a harmincötödik születésnapját. Lily egyik barátnője azt tanácsolta neki, hogy ne menjen el a randira, mert rossz érzése van a dologgal kapcsolatban, de Lily szerint Noth kedves és tiszteletteljes volt vele a klubban, és ez csak egy vacsora. Ám az étteremben a konyha zárva volt, így csak a bárban iszogattak. Noth a karrierjéről kérdezgette – a nő újságírónak készült –, és színészi munkáiról mesélt, az étterem zárásakor pedig felhívta magához, mondván, van egy whiskey-gyűjteménye, amit megkóstolhatnának. A nő azt mondta a lapnak, hogy megalázónak érzi bevallani, hogy eszébe sem jutott, hogy a színész le akar feküdni vele.

Azt gondoltam, majd whiskey-t iszunk és a karrierről beszélgetünk. Annyira idiótán hangzik. (…) A lakás csodálatos hely volt. Zenét hallgattunk, rengeteg könyve volt művészetről és divatról. Próbált megcsókolni. Óvatosan mentem bele. Idősebb volt nálam és idősebbnek is nézett ki. Csak próbálkozott és próbálkozott, nekem meg határozott nemet kellett volna mondanom, és eljönni. Aztán egyszer csak lehúzta a nadrágját

– fogalmazott. A színész a nő szájába nyomta a péniszét, és arról beszélt, hogy a házasság kamu, és a monogámia nem létezik, majd erőszakosan közösült vele.

Egy tükör volt előttünk. Sírtam, miközben csinálta

– mondta Lily. Az erőszak után taxit hívott és hazament, és felhívta a barátnőjét, aki le akarta beszélni a randiról. Azt mondta neki, Noth szexre kényszerítette, ám amikor a barátnője azt javasolta, menjenek el a rendőrségre, Lily nem volt hajlandó. Ahogy a másik áldozat, úgy Lily sem emlékezett erre a telefonhívásra. Másnap aztán elkezdte kisebbíteni a történtek jelentőségét, azt mondta, hogy csak túlreagálta a dolgot, de barátnője hallotta azt a hangüzenetet, amit Noth hagyott neki, ami arról szólt, hogy reméli, nem értette félre, ami történt, hiszen ők csak jól szórakoztak. A barátnő szerint olyan volt az üzenet, mintha azt mondaná: tudom, hogy rosszat tettem, és most próbálok úgy kijönni belőle, mintha nem lenne nagy dolog. Lily máshogy emlékszik a hangüzenetre: szerinte Noth azt mondta benne, hogy jól érezte magát, és értékelné, ha Lily nem beszélne a dologról a barátnőinek, ha kettejük között maradhatna a dolog.

A Hollywood Reporter láthatott néhány üzenetváltást közöttük, melyben Noth azt firtatja, a nő élvezte-e az estét, Lily pedig megírta, hogy a beszélgetést nagyon, egyebekben pedig úgy érzi, kihasználta. Noth újabb randit kért, de a nő nemet mondott, majd egy ponton mégis elfogadta a meghívást, ám végül lemondta a találkozót. Noth egy ideig még próbálta elhívni, de nem találkoztak többé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik