Kultúra

„Te betyár, te örök Rózsa Sándor, nyugodj békében” – végső búcsút vettek Oszter Sándortól

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI
Orbán Viktor, Kásler Miklós és Bodrogi Gyula gondolatai is elhangzottak a temetőben.

Családja, barátai, pályatársai és tisztelői körében végső búcsút vettek az október végén elhunyt Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésztől szombaton a Farkasréti temetőben – írja az MTI.

A búcsúztatáson felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök gyászoló családnak írt levelét, amelyben a miniszerelnök hangsúlyozta: sok színész vágyik olyan szerepre, ami miatt már életében lengeda lesz. Oszter Sándor számára ez volt Rózsa Sándor figurája, sokak számára ő mindörökké a betyárok királya marad, az  elmúlt évtizedek során azonban bebizonyította, hogy messze több annál és színpadon és filmben is bármit el tudott játszani. Kisujjában volt a tragédia és a komédia, a vers, a próza, az ének és a tánc, ezért éppolyan hitelesen alakította a munkást és hősszerelmest, mint Othellót, a 80 huszár Máté Péterét vagy sok évvel később az Argo Tejesemberét.

Bár hívták Hollywood-ba, mégis ragaszkodott hazájához és az anyanyelvű játékhoz, ezért haláláig a mi hősünk maradt, aki számos felejthetetlen színpadi alakítással és filmszereppel ajándékozott meg minket

– méltatta a színészt Orbán Viktor, aki mellett Kásler Miklós miniszter és Fekete Péter kulturális államtitkár gondolatai is elhangzottak. Utóbbi személyesen jelen volt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében búcsúzva a 73 évesen elhunyt színésztől.

Pályatársak nevében búcsúzott a színésztől Bodrogi Gyula, aki kiemelte: a halál nem illett soha Oszter Sándorhoz, róla mintázni lehet/lehetett az életet. „Tudtál tenni, tudtál lenni, tudtál szeretni nem szeretni, tudtál úgy élni, mintha élnél és tudtál játszani a halállal.”

Soha nem láttalak meghalni, most becsaptál minket, megcsaltál minket, de nem menekülsz, utánad megyünk te betyár, te örök Rózsa Sándor, nyugodj békében

– mondta Bodrogi Gyula. Nekünk, akik itt maradtak, mindig fájdalmas a búcsúzás. Nem azért, amit elmondtunk vagy megtettünk, hanem azokért a szavakért és tettekért, amelyről azt gondoltuk, hogy ráérünk arra még – búcsúzott a család nevében Popovics Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik