Kultúra

Épp olyanná válunk, amilyenek nem akarunk lenni – klippremier

Nagy Gábor / Felső Tízezer
Nagy Gábor / Felső Tízezer

Merengő hangulatú videoklip készült a Felső Tízezer Az ilyen emberek, mint én című dalához. A dal a harmadik kislemez a zenekar 2022 márciusában megjelenő negyedik nagylemezéről, a májusban kiadott Majdnemország és a szeptember végén megjelent Ajtók záródnak után. Az ilyen emberek, mint én egy Jacques Brel-dal félrefordításából és félreértéséből indult ki. Ezt Sallai László, a zenekar frontembere mesélte a dalról, hozzátéve, hogy az emberek változása az album további dalaiban is visszatérő téma.

A hangszerelésnél szándékosan próbáltam a Felső Tízezer mércéjéhez képest kicsit hátrébb szorítani a gitárt és előrébb hozni a szintit, mivel a dalt leginkább a nyolcvanas évek brit újhulláma és szintipopja ihlette.

A dal videóklipjét Pásztor Tamás rendezte, főszereplője pedig Szalontai Örs.

A Sallai László, Justin Spike, Balogh Gallusz, Kelecsényi Donát és Both Márton alkotta Felső Tízezer negyedik, Elkerülhetetlen című nagylemeze 2022 márciusában fog megjelenni, lemezbemutatóját pedig 2022. március 25-én tartják majd a Dürer Kertben. A zenekar azért addig is koncertezik még: utolsó idei koncertjüket az Akváriumban adják az Esti Kornél 15. születésnapi koncertjének vendégeként.

A Felső Tízezer első lemeze 2015-ben jelent meg Normális élet címmel, ezt azóta még kettő követte, a 2018-as Majd lesz valahogy, és a 2020 tavaszán kiadott A bonyolult világ című.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik