Kultúra

Az utolsó akadály is elhárult a gellérthegyi sikló építése elől

KÖZTI / Gellérthegyi Sikló Kft.
KÖZTI / Gellérthegyi Sikló Kft.
A projekt tíz évre kapott környezetvédelmi engedélyt.

A hosszú évek óta tervezett gellérthegyi sikló körüli viharok lassan a végükhöz közeledhetnek, hiszen a projekt 2031. november 30-ig érvényes környezetvédelmi engedélyt kapott – derült ki a Népszava híréből.

Az Építészfórum magát a november 19-én keltezett, az ehhez kapcsolódó negyvenhat oldalas dokumentumot is megtalálta a Kormányhivatal oldalán, amiből az is kiderül, hogy a védett természeti területen tervezett fakivágások is természetvédelmi engedélyt kaptak, pótlásukról pedig a leendő sikló műszaki átadásáig kell gondoskodni.

A határozat arra is felhívja a figyelmet, hogy

a területen élő védett állatfajok miatt tekintettel kell lenni a cserjék irtása, illetve a kivágások során tekintettel kell lenni, határokat azonban egyáltalán nem szab a műveleteknek.

Az engedélyben kiemelik továbbá azt is, hogy a felső állomásának épületében kizárólag a funkcióhoz kapcsolódó épületrészek létesíthetők, magának az épületnek, illetve a kilátórámpának pedig szín- és anyaghasználatában a táji háttér színvilágához és anyagaihoz kell illeszkedni, sőt, a védett területnek minél kisebb részét kell igénybevenni – foglalta össze az Építészfórum, ami arról is írt, hogy részletes területrendezési tervet kell majd kidolgozni a két felhagyott kilátópont elbontásáról és a helyükre tervezett területhasznosításról, sőt,

az Örökségvédelmi Osztály arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a beruházás nagyberuházásnak minősül, előzetes régészeti tervdokumentáció készítése szükséges, amit a Várkapitányság készít majd el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik