Tandori család / Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Kultúra

Tandori Dezső és felesége könyvtárának közel hatezerötszáz kötete került az Apor Vilmos Katolikus Főiskolához

Az örökösök által felajánlott könyvek közt számos dedikáció, illetve a házaspár által széljegyzetekkel ellátott példány is található.

6413 kötetet adományoztak az örökösök a két éve meghalt Tandori Dezső és felesége, a tavaly elhunyt író-műfordító Ágnes könyvtárából az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának – derült ki az intézmény sajtóközleményéből, ami néhány érdekes részletről is beszámolt.

A gyűjteményt átvevő szakértők a katalogizálás során ugyanis számtalan kedves, személyes dologra bukkantak: szárított levelekre, újságkivágásokra, személyes jegyzetekre – egy díszmadarakról szóló kötetből például a házaspár különböző madarakhoz fűzött gondolatai is kiderülnek –, utazásokhoz kapcsolódó emlékekre, de sok olyan kötet is előkerült, amelyet a modern magyar irodalom jelentős alakjai dedikáltak Tandorinak – köztük Esterházy Péter, Háy János, vagy épp Ágh István.

Tandori család / Apor Vilmos Katolikus Főiskola A házaspár a Lánchíd utcai lakásban

A család kérésére, egyenesen a Lánchíd utcai lakásból Vácra szállított gyűjteményt a jövőben is egyben kezelik, sőt, a főiskola erre a célra speciálisan átalakított termében az előzetes időpont-egyeztetés után bárki számára látogathatóvá válik.

Galéria
Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Tandori Dezső és felesége könyvtárának közel hatezerötszáz kötete került az Apor Vilmos Katolikus Főiskolához

Tandori Dezső és felesége könyvtárának közel hatezerötszáz kötete került az Apor Vilmos Katolikus Főiskolához

Fotó megosztása:

Tandori Dezső könyvtárának megőrzésénél fontos szempont volt, hogy egyben maradhasson a könyvtár, hiszen így tudunk igazán teljes képet alkotni arról, milyen könyvek ölelték körül Dezsőt, milyen könyveket olvasott. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola több szempontból is a legjobb választásnak tűnt: egyrészt nagyon nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták a köteteket, de emellett Váchoz erős kötődése van családunknak, hiszen Dezső felesége, Ágnes az ötvenes években ott élt szüleivel, testvéreivel. Még az 56-os forradalomról is rengeteg történetet meséltek. Sőt, gimnáziumba is a főiskola épületébe járt.

– mondták el az örökösök.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.