Kultúra

Kevin Spacey 31 millió dollár kártérítést fizethet a zaklatási ügye miatt a Kártyavárnak

Jason MERRITT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Jason MERRITT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Kevin Spacey-nek és produkciós cégének több mint 30 millió dolláros (10 milliárd forintos) kártérítést kell fizetnie a Kártyavár (House of Cards) című sorozatot gyártó stúdiónak a veszteségekért, amelyek akkor érték a gyártót, amikor a színészt szexuális zaklatás vádja miatt el kellett távolítani a sorozatból, írja az MTI.

A hétfőn nyilvánosságra hozott jogerős bírósági határozat szerint Spacey megsértette szerződésében a professzionális magatartásra vonatkozó követelményeket, amikor „a sorozat öt évadjában dolgozó stábtagokkal kapcsolatban bizonyos magatartást tanúsított”, miközben színészként és executive producerként is velük dolgozott. A bírósági dokumentumok szerint a Kártyavárat készítő MRC stúdiónak el kellett bocsátania Spacey-t, emiatt le kellett állítania a sorozat hatodik évadját, újraírni a forgatókönyvet Spacey karaktere nélkül, és a tervezett tizenhárom epizódról nyolc epizódra rövidíteni az évadot, hogy betartsák a határidőket. Mindez pedig több tízmillió dolláros veszteséggel járt. Az MRC hétfőn kiadott közleményében kiemelte, hogy munkatársaik és a munkakörülmények biztonságát tartották szem előtt, ezért törekedtek az elszámoltathatóságra.

Spacey jogi képviselői korábban azt hangsúlyozták, hogy a színész tettei nem játszottak lényeges szerepet a műsor veszteségeiben. A bírósági ítélet több mint három éven át tartó jogi csatározás után született meg. A bírósági eljárás tanúvallomásait és a vita többi részét sem hozták nyilvánosságra. Spacey fellebbezett a hétfői döntés ellen.

A 62 éves Oscar-díjas színész pályafutása a 2017-ben ellene felmerült szexuális zaklatási vádak miatt félbeszakadt. A színészt többen is megvádolták, köztük Anthony Rapp, aki azt állította, hogy a nyolcvanas években, amikor még csak 14 éves volt, Spacey kihasználta és szexuálisan zaklatta egy partin. A színész ellen indult független vizsgálatok kiderítették, hogy a vele dolgozók széles körben szexuális zaklatásnak voltak kitéve. Spacey-t a botrány kirobbanása után a Kártyavár című Netflix-sorozatból és számos más produkcióból is eltávolították. Az egyetlen büntetőeljárást, amelyet szexuális szeméremsértés miatt indítottak ellene, miután állítólag egy 18 éves férfit molesztált, 2019-ben megszüntették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik