Kultúra

Újabb előzetest kapott a Holnapután rendezőjének új filmje, a Moonfall

Youtube
Youtube
A 2022-ben játszódó történetben a Hold letér a pályájáról, majd a Föld elpusztítására indul.

Roland Emmerich neve az elmúlt huszonöt évben összeforrt a katasztrófafilmekkel, A függetlenség napja (1996), a Holnapután (2004), a 2012 (2009), illetve A függetlenség napja: Feltámadás (2016) által kijelölt utat pedig most a rendező újabb darabbal folytatja.

A rövidesen érkező Moonfall első előzetese szeptember elején jelent meg, ami a nem túl komplex történetbe is engedett némi betekintést – eszerint egy rejtélyes erő eltéríti a Holdat a pályájáról, az pedig a Föld felé indul, ahol katasztrófák követik egymást.

A sztoriba alig néhány héttel a becsapódás előtt kapcsolódunk be, és végignézhetjük, ahogyan egy korábbi NASA-űrhajós (őt Halle Berry alakítja) egy érdekes ötlettel megpróbálja megmenteni a világot, kollégái, illetve a valódi döntéshozók azonban nem foglalkoznak vele, így egy másik korábbi asztronautával, Brian Harperrel (Patrick Wilson), illetve a konteókat gyártó K. C. Housemannel (a Trónok Harcából jól ismert John Bradley) indul halálosnak tűnő útra a világűrbe, hogy kiderüljön:

a Holdraszállás történetéből egy szó sem igaz, az égitest pedig egészen más, mint aminek eddig hittük.

A február harmadikára tervezett világpremier (a magyar bemutató dátuma egyelőre nem ismert) időpontja azóta két hónappal közelebb került, így a készítők újabb előzetessel álltak elő, ami a Holdraszállásról rántja le a leplet, sőt, Donald Sutherland is feltűnik benne:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik