Kultúra

Meghalt Oszter Sándor

Beliczay László / MTI Fotó
Beliczay László / MTI Fotó

Hetvenhárom évesen, október 29-én este szívinfarktusban meghalt Oszter Sándor színművész. A hírt felesége, Failoni Donatella osztotta meg a Facebookon.

Oszter Sándort legtöbben a Rózsa Sándor című filmsorozatban nyújtott alakítása nyomán ismerték meg, de színházi szerepei is jelentősek. A Rózsa Sándorról nemrég hosszan írtunk, ide kattintva olvasható.

Kapcsolódó
Rózsa Sándor miatt a fél ország a szögedi tájszólásról vitázott
Vajon a Rózsa Sándor sorozat a népszerűbb ma, vagy a belőle készült Hofi-paródia? Ezt nehéz kideríteni, de a korabeli magyar sorozatok közül ez futotta be az egyik legérdekesebb utat.

Oszter 1971-től a Vígszínház társulatának volt a tagja, ’76-tól szabadúszó lett, ám két évvel később a Nemzeti Színház szerződtette, ahol hosszú ideig, 1989-ig volt társulati tag, majd 1992-től, néhány év szabadúszás után ugyanide tért vissza, 2008-ban pedig Békéscsabára szerződött. Oszter Sándor Jászai Mari- és Kossuth-díjas, érdemes művész volt, emellett Kondoros díszpolgára, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntették.

Lánya, Oszter Alexandra szintén színészi pályára lépett.

Kapcsolódó
Így búcsúzik édesapjától Oszter Alexandra
Oszter Sándor péntek este hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik