Kultúra

Gyógyszerkísérlettől időutazóvá vált fiúról szól egy magyar elsőfilmes sci-fije

A Baranyi Benő által jegyzett Zanox - Kockázatok és mellékhatások jövőre kerül a mozikba.

Az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készülő romantikus sci-fi egy vidéki iparvárosban zajló gyógyszerkísérlet körül forog, amiben egy 18 éves fiú véletlenül szert tesz az időutazás képességére – derül ki a Nemzeti Filmintézet sajtóközleményéből, ami néhány részletet is megosztott az első hallásra minimum furcsa film hátteréről.

A tizenkilenc napos forgatás jelentős része rendhagyó módon a fővárostól távol, Dunaújvárosban és Komlón zajlott, a munkák utolsó szakaszában a stáb azonban Budapestre érkezett, ahol egy látványos bulijelenettel zárták a film felvételeit.

A Zanox műfaji alapokon nyugszik, ugyanakkor feszegeti is a határokat, hogy élvezetesen térjen el ezektől

– mondta el a rendező Baranyi Benő, aki szerint agyon nehéz volt megtalálni a főszerepekre végül kiválasztott, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem színművészeti szakán idén diplomázott Bálint Elődöt, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Erdős Lilit:

Az egész országban, de még az országhatáron túli magyar nyelvű színészképzéseken is szétnéztünk a színitanodáktól az egyetemi szintű képzésekig, hogy megtaláljuk a Zanox 18 éves főhőseit, ami járványidőszakban egy nagyon nehézkes és hosszú folyamat volt. De az alakításukat látva megérte a felkutatásukba fektetett energia, és biztos vagyok benne, hogy a Zanox-on kívül is fogunk még róluk hallani.

A mellékszerepekben pedig Hatházi András, Sólyom Katalin, Máhr Ágnes, Dráfi Mátyás, Vasvári Emese, Danis Lídia, Hozák Kevin, Radvánszki Ronett, illetve Vilmányi Benett mellett népszerű influenszerek is felbukkannak majd.

A 2022-ben mozikba kerülő Zanox – Kockázatok és mellékhatások a Salamandra Film gyártásában, Romwalter Judit és a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készül, producerei Gyurin Zsuzsi és Molnár Dániel, operatőre Gajdics Dávid, vágója pedig Kis André.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.