Kultúra

66 millió forintért koncertezett Győrben a Tankcsapda

Ebből az összegből máshol teljes fesztiválokat rendeznek.

Az augusztus végi győri Tankcsapda-koncert hatvanhat millió forintjába került a városnak – derült ki az Ugytudjuk által a város önkormányzatának honlapján megtalált dokumentumból.

Az összeg a lapnak nyilatkozó források jó része szerint irreálisan magas, főleg annak fényében, hogy a néhány éve kiszivárgott, a különböző felkapott magyar zenekarok fellépési díját magában foglaló lista legdrágább tagjai, Majka és Curtis 2,9, a Honeybeast pedig 1,8 milliót kért egy-egy fellépésért úgy, hogy mindkét csapat a saját technikájával turnézott.

Nyilván a Tankcsapda egy kifejezetten népszerű zenekar, és nem is egy egyszerű koncerttel érkeztek Győrbe, hanem egy nagy, kivetítős-körszínpados show-val, ezért mondjuk nem lenne meglepő, ha a koncert költsége felkúszna egy valamivel magasabb tartományba

– mondta el egy koncertszervező szakember.

A zenekar dobosa, Fejes Tamás a Facebook-on így reagált minderre:

Egy újabb példa, hogy manipulál vezet félre a média! Ez a koncert összköltsége volt bruttóban, ebben közel 100 ember gázsija szállása étkeztetése, a mozgó körszínpad, a vizuál technika, az élő kamerakép közvetítőkocsival, a mindenhol kihelyezett ledfalak költsége, több napos építése és bontása volt. Tudom mert az én cégem rendezte! A pénzt én vettem fel.A Tankcsapda zenekar gázsija egy normál nagyszínpados koncertgázsi volt. A cikkben elhangzik más zenaknak kifizett pénz, az nettó és csak gázsi! Az viszont , hogy nézőcsúcs volt, hogy nem fértek el a téren azt nem írták le. Hogy nem 5000es rendezvény technikai költsége hanem 50000rendezvény technikai költsége volt nem írták le.Ha a Telex költségvetésre kíváncsi kérdezzen ne feltételezem. Megkérdeztünk szakembereket!? Persze! Kiket? Ha valaki számolgatni akar leírom! Egy ilyen koncert költségvetés 60-100millió között van! Egy Aréna 40-60millió között van. Egy főnix 30millió. Ehhez kell igazítani a bevételt (ha van) és jó esetben nyersz!!! Sajnálom azokat trógereket akik abból tartják el a családjaikat , hogy haragot és gyűlöletet szítanak az emberek között ezért kapnak fizetést! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni senki-senkinek nem ellensége csak ezek azt szeretnék🤘

Érdemes azonban egy pillantást vetni a 2019-es Savaria Karnevál költségeire – mutat rá a lap –, hiszen annak négy napon át futó koncertjei összesen 82 millió forintba kerültek úgy, hogy ebbe többek közt Rúzsa Magdi, Oláh Ibolya, a Blahalouisiana, illetve a Bagossy Brothers Company ingyenes nagykoncertje is belefért.

Szeptember 4-én a brit rock egyik nagy öregje, az 1969 óta létező Slade is fellépett a nyugat-dunántúli városban: az ő gázsijuk egyelőre nem ismert, a dokumentum arra azonban rávilágít, hogy náluk mindössze a hang-, színpad- és fénytechnikára 17,9 millió forintot költött a város, aminek polgármestere, Dr. Dézsi Csaba András még egy dalra is beugrott a koncert előtt a Tankcsapda mellé:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik